2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hatvan pár lábbeli került elő egy római kori erődnél Skóciában

2011. október 12. 11:32 National Geographic News

Hatvan pár szandál és cipő került elő egy bevásárlóközpont építése előtt végzett leletmentő ásatás során a skóciai Camelonban, a régészek szerint minden bizonnyal római katonák viselték őket.

A kétezer éves bőrlábbelik mellett ékszereket, érméket, kézműves termékeket és állatcsontokat találtak a helyszínen dolgozó archeológusok. A leletegyüttesre – amely a cipők számát tekintve a legnagyobb lehet Skóciában – a 2. században épült Antonius fala egyik erődjének kapuja helyén bukkantak.

A lábbeliket valószínűleg az erődben állomásozó római katonák dobálták szét – jelentette ki az AOC Archaeology Group-nak dolgozó régész, Martin Cook. „Úgy gondolom, hogy az erőd felé vezető útvonal másik oldalán hagyták ott a centúriók” – tette hozzá az ásatás vezető régésze, aki azt is elmondta, hogy a szegecselt cipők jó állapotban maradtak meg, köszönhetően az árokba került szerves anyagoknak.

Legalább ilyen érdekes a helyszínen talált erőd maradványa is, amely a legfontosabb ilyen felfedezés lehet Skócia területén. Ráadásul, mint Cook fogalmazott, ez lehet az utolsó évtized legjelentősebb régészeti feltárása Skóciában.

A feltételezések szerint i.sz. 165 körül hagyták ott a rómaiak Antonius falát, majd ezt követően délre húzódtak vissza. A cameloni ásatás azonban azt sugallja, hogy a hódítók esetleg tovább maradhattak a feltételezett időpontnál.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár