Talajvíz veszélyezteti Luxort
2011. október 14. 10:53
Egyiptomban újrakezdték az amerikai támogatással folytatott projektet, melynek célja a luxori templomok alapjait veszélyeztető talajvíz elvezetése.

Korábban
Kilenc hónapnyi szünet után végre folytatódik a Luxor megmentését célzó, amerikai-egyiptomi együttműködésben megvalósuló projekt. A vállalkozásban résztvevő szakemberek célja, hogy csökkentsék az öt luxori templom – Karnak és Luxor a keleti parton, I. Széthi és Hóremheb templomai, valamint a Ramesszeum a nyugati parton – alapjait veszélyeztető talajvíz szintjét.
A projekt folytatását a Régiségek Legfelsőbb Tanácsának vezetője, az amerikai nagykövet, valamint egyiptomi vezetők jelentették be. Az amerikai USAID szervezet által finanszírozott akció keretében a műemlékek alatti talajvizet egy a luxori városi csatornarendszerhez csatlakozó tározóba akarják elvezetni egy csőrendszer segítségével. A tároló óránként 1100 köbméternyi víz összegyűjtésére lesz képes – nyilatkozta az Ahram Online-nak Musztafa Amine, Régiségek Legfelsőbb Tanácsának főtitkára.
- Jó hatással volt az eső az emberi elmére tegnap
- Megújul a szászvári várkastély tegnap
- Bahreinben volt az egyik legősibb kereskedelmi civilizáció tegnap
- A neandervölgyi csecsemőket korán leszoktatták az anyatejről tegnap
- Barlangrajzok ezreit fedezték fel Mexikóban tegnap
- Befejezhetik a maja írás dekódolását tegnap
- "Isteni büntetés" volt a Japán elleni atomtámadás tegnap
- 10 tény a spanyolnátháról tegnap







