Kitüntették az első fekete tengerészgyalogosokat
2011. október 26. 18:20
Az amerikai törvényhozás a legmagasabb civil kitüntetéssel, a Kongresszusi Arany Medál odaítélésével hajtott fejet a Montford Point Marines emléke előtt.

Korábban
A történelemkönyvek és Hollywood kedvencei, a Buffalo Soldiers és a Tuskegee Airmen szinte teljesen beárnyékolják a fekete tengerészgyalogosok emlékét. Az amerikai kongresszus legutóbbi szavazásán (422 igen, ellenszavazat nélkül) ezt próbálták feledtetni a honatyák.
A színesbőrű tengerészgyalogosok az észak-kaliforniai Camp Lejeune-ben kaptak kiképzést. Mindent elmond az amerikai polgárjogi helyzetről, hogy a tábor területére kizárólag fehér tisztek kíséretében léphettek be, s csak utánuk kezdhettek enni.
„Az emberek gyakran elfelejtik, de ők két háborút vívtak: egyet külföldön, a másikat pedig otthon” – nyilatkozta Sanford Bishop republikánus szenátor. Az ügy pártok felettiségét jelzi, hogy több mint háromszáz – republikánus és demokrata képviselő – dolgozott a törvényen.
Franklin D. Roosevelt amerikai elnök 1941-ben utasította a haditengerészetet, hogy vegyen fel soraiba feketéket. (A haditengerészet volt egyébként az utolsó fegyvernem, amely eleget tett a felszólításnak.) Brad Miller észak-kaliforniai szenátor emlékeztetett: a Montford Point Marines tagjai csak a koreai háborúban harcolhattak fehér társaik mellett.
1942 és 1949 között mintegy 19 ezer színesbőrű katonát képeztek ki Montford Pointnál, közülük ma már csak néhányan élnek.
- Betiltanák Németországban a kommunista diktatúra jelképeit 17:35
- 70 évet várt a kitüntetésre, 90 percig szoríthatta 14:12
- A történelem legfurcsább találmányai 12:00
- Így néztek ki a máltai nők 5600 éve 11:21
- Megvonják a III/III-as ügynökök nyugdíjpótlékát 10:06
- Rengeteget szeretkeztek nyáron az ókori egyiptomiak 08:29
- Elhunyt Jorge Rafael Videla 2013.05.17.
- Viking kincsre bukkant a mezőn egy kamaszfiú 2013.05.17.







