Átneveznék a Kun Béla utcát Szimferopolban
2011. november 10. 09:52 MTI
A Kun Béla nevét viselő szimferopoli utca átnevezését követelte a helyi városi tanácstól az Orosz Egység nevű párt és a krími orosz közösség vezetése - jelentette szerdán az e-Krím hírügynökség.

Korábban
A politikai közösségek nyilatkozata szerint "erkölcstelenség egy szimferopoli utcanévben őrizni ennek a hóhérnak az emlékét". A folyamodvány szerzői azt kérték a Krím fővárosának tartott város végrehajtó testületétől, hogy a Kun Béla utca kapjon a krími autonómia helyreállításával összefüggő nevet. Azt is követelték, hogy távolítsák el Kun Béla emléktábláját a diplomás pedagógusok továbbképzésével foglalkozó intézet épületéről.
Az Orosz Egység és a krími orosz közösség vezetése szerint a kezdeményezésnek nem a teljes szovjet múlt rossz színben való feltüntetése a célja, hanem e múlt véres és szörnyű epizódjainak az elítélése. A követelés szerzői szerint Kun Béla és kommunista társai az oroszországi polgárháború idején részesek voltak abban, hogy meggyilkolták a fehér hadsereg mintegy százezer, a bolsevikok által a Krím-félszigeten foglyul ejtett katonáját.
Az e-Krímnek a hírhez fűzött magyarázata szerint Kun Béla a helyi forradalmi tanács vezetőjeként 1920 novemberében mintegy 70 ezer áldozatot követelő terrort vezetett be a Krímben. A megtorlás olyan méretű volt, hogy az orosz kommunista vezetés tényfeltáró bizottságot küldött ki, majd 1921 májusában visszahívta Kun Bélát a Krímből.
- Monarchia-korabeli gránátot találtak Kispesten tegnap
- Megoldották az ír burgonyavész rejtélyét tegnap
- 10 tény a görög-perzsa háborúról tegnap
- Bemutatják az Iparművészeti Múzeum szecessziós gyűjteményét tegnap
- Élve kellett a briteknek a sokat bakizó Hitler tegnap
- Jó hatással volt az eső az emberi elmére 2013.05.23.
- Megújul a szászvári várkastély 2013.05.23.
- Bahreinben volt az egyik legősibb kereskedelmi civilizáció 2013.05.23.







