Az EU is segíti Auschwitz megóvását
2011. december 21. 09:54
Az Európai Unió több mint hárommillió eurót ajánlott fel az egykori náci koncentrációs tábor, Auschwitz megóvására.

AFP
Korábban
Múlt héten jelentették be, hogy az Európai Unió végrehajtó szerve, az Európai Bizottság által felajánlott 3,5 millió eurót a birkenaui női barakkok megóvására, a biztonsági és információs rendszer továbbfejlesztésére fordítják. A források az után váltak elérhetővé, hogy sikeresen lezárultak a Francois Fillon francia miniszterelnök és Jose Manuel Barroso bizottsági elnök között megkezdett tárgyalások.
„A holokauszt-túlélők üdvözlik az európai felajánlást, amelyről úgy tartják, kézzelfogható kifejeződése annak, hogy a náci éra alatt elkövetett bűntettek még mindig fontos leckének számítanak az elkövetkező generációk számára” – nyilatkozta Elan Steinberg, az American Gathering of Holocaust Survivors and their Descendants nevű szervezet elnökhelyettese. „Auschwitz megóvásakor nem pusztán fizikai megőrzésről beszélünk, ez az emlékezet megőrzése is egyben” – tette hozzá.
- Egy korszak vége: száműzik a telegráfot Indiából tegnap
- A megmozdult szótár tegnap
- Nelson: gyilkos nép a francia tegnap
- Lendületet kapott a Jimmy Hoffa holtteste utáni kutatás tegnap
- Négyszáz éves csontvázat találtak kertjükben, ráfáztak tegnap
- 2500 éves sírt találtak Szerbiában tegnap
- Rejtélyes halál aratott az indiai Csontváz-tónál tegnap
- Nem ünneplik a britek legnagyobb katonai sikerét tegnap







