Mamutcsontokat találtak Feldebrőn
2012. április 9. 15:54 MTI
Egy fiatal mamut csontvázának mintegy 20 százaléka került elő a Heves megyei Feldebrő határában - közölte az ásatást vezető paleontológus.

Korábban
A lelet különlegességét az egy egyedtől származó nagyszámú csont jelenti; szintén ritka, hogy eredeti helyén, nem pedig szélfútta löszös üledékben, vagy folyóvíz hordalékban lelnek őslénymaradványokat - közölte Gasparik Mihály, aki egyben a Magyar Természettudományi Múzeum főmuzeológusa. Ugyancsak érdekesség, hogy a csontokat ősemberek rakták egy halomba, vagyis vagy elejtették a fiatal állatot, vagy a tetemet fogyasztották el; az emberi kéz jelenlétét pattintott kőeszközszilánkok is bizonyítják - fűzte hozzá.
Mint elmondta: a lelet minimum 16-18 ezer és maximum 60 ezer éves. Közelebbit azért nem tudnak mondani, mert nem került elő az állat koponya-, illetve állkapocscsontja. Ugyanis a fogak vizsgálata szükséges a kormeghatározáshoz. Magyarország területéről 14-15 ezer éve tűntek el a mamutok; a kontinensen 8-9 ezer éve pusztultak ki, az utolsó elzárt populációk pedig 3700 éve tűntek el a Földről.
Kihalásukat a jégkorszak végével felmelegedő klíma hatására összezsugorodó élőhely okozta - magyarázta a régész. A leleteket most konzerválják és tudományosan feldolgozzák, majd tudományos fórumokon bemutatják - mondta Gasparik Mihály.
Magyarországon egyébként három mamutcsontváz tekinthető meg: egy kifejlett példány Gyöngyösön, egy felnőtt és egy borjú pedig Zircen. Ugyanakkor a Természettudományi Múzeumban is látható volt egy csontváz a Jégkorszak kiállítás keretében.
- Elhunyt Jorge Rafael Videla 2013.05.17.
- Viking kincsre bukkant a mezőn egy kamaszfiú 2013.05.17.
- Egyiptomi-núbiai harcos csontjait találták meg Asszuánnál 2013.05.17.
- Mithrász isten temploma lehet a carmonai Elefánt-sír 2013.05.17.
- A zalaiakat vitték elsőként a Don-kanyarba 2013.05.17.
- Megfejtették Lincoln halottaskocsijának titkát 2013.05.17.
- Szándékosan kegyetlenkedtek-e a magyarok civilek ellen a Szovjetunióban? 2013.05.16.
- Együtt fejlődött a kutya és az ember 2013.05.16.







