2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szentté avathatják a koreai háború hősét

2012. április 19. 12:39

Fegyvert ellenségre nem fogott, mégis az 1950-1953 között zajló koreai háború egyik legnagyobb hősének tartják Emil Kapaun katonalelkészt. A kansasi származású lelkész életeket mentett, s még akkor is tartotta a katonákban a lelket, amikor a koreai hadifogolytáborban már csak tényleg a fohász maradt az egyetlen reménysugár. Kapaun már megkapta az "Isten szolgája" címet, most a legmagasabb katonai kitüntetés, a Becsületérem egyik várományosának tartják.

1950. november 2-án Emil Kapaun később végzetesnek bizonyuló döntést hozott. A koreai háborúban résztvevő amerikai katonák táborilelkésze két tűz között találta magát Unsan városában, miközben az amerikai csapatokat a kínai hadsereg fenyegette: kézifegyverekkel, gránátokkal, sőt szuronnyal támadtak rájuk. A sérülteket Kapaun gyűjtötte össze egy fatörzsekből és szalmából összeeszkábált rejtekhelyen. A tisztek visszavonulót fújtak, azonban az atya nem tágított: nem akarta ugyanis otthagyni a sérülteket. A kínaiak végül elfogták, s erőltetett menetben észak felé indították több száz fogollyal együtt; egy észak-koreai táborban hunyt el fél évvel később.

Kansasi politikusok most azon fáradoznak, hogy a katonalelkész megkapja a Medal of Honort (magyar fordításban Becsület érdemérem vagy Becsületérem), a legmagasabb fokozatú amerikai katonai kitüntetést. Ha ez sikerülne, akkor Emil Kapaun lenne mindössze az ötödik katolikus pap, aki megkapja a szinte csak katonáknak, tengerészeknek és tengerészgyalogosoknak kiosztott elismerést.

A katolikus egyház már elismerte érdemeit: 2008. június 29-én indult meg hivatalosan a kanonizációs folyamat Emil Kapaun atya szentté avatása kapcsán. Egy évvel később dr. Andrea Ambrosi, Kapaun kinevezett római posztulátora megkezdte felkutatni azokat az eseteket, amelyek Kapaun atyával kapcsolatba hozható csodának minősíthetők.

Akik ismerték Kapaunt, azt mondták róla, hogy csupa szív ember volt, aki szerette a katonasággal járó kemény, nélkülözésekkel teli életet, rajongott a bowlingért, imádott a sportról beszélni, s gondját viselte mindenkinek, lett légyen az zsidó, katolikus vagy református vallású. „Erős, szentéletű ember volt, aki azt csinálta, amit a püspök megkövetelt tőle” – emlékezett vissza unokahúga, a 83 éves Helen Kapaun.

Emil Kapaun 1916-ban Pilsenben, egy apró kansasi faluban, szegény családba született. A pilseni élet egy kis katolikus templom körül forgott, ahol az emberek csehül és angolul is gyónhattak, s ahol a fiatal Kapaun már korán hírnevet szerzett magának. 14 évesen hagyta el szülőházát, majd egy bencések irányította kollégiumba került. 1940-ben, 24 éves korában szentelték pappá; első miséjét hol máshoz, mint a pilseni közösség előtt celebrálta, a helyiek legnagyobb örömére.

Világháborús éveit Kapaun Burmában és Indiában töltötte, ahonnan 1946-ban tért haza. A békeidő azonban túlságosan is unalmas volt számára, ezért ismét felvételét kérte a hadseregbe. 1950-ben az első lovassági hadosztály 8. lovassági ezredébe, Japánba került, századosi rangban. Az ezredbe tartozó katonák voltak az elsők, akik a Japán-tengeren átkelve, a dél-koreai Pohangdongba érkezve csatlakoztak a koreai konfliktusban résztvevő amerikai hadsereghez.

Napokon belül Kapaun a frontvonalon találta magát – a hidegháború legforróbb napjaiban harcolt a kínai segítséget élvező koreai hadsereg ellen. Az atya sokszor adta fel a haldokló katonáknak az utolsó kenetet, segédkezett az amerikai és ellenséges katonák eltemetésében, valamint leveleket írt az elesettek családtagjainak. „Nyolc napon át voltunk a frontvonalban. Géppuskával, ágyúval és tankokkal támadtak bennünket” – írta egyik barátjának. Kapaun élete többször is veszélyben forgott, egyszer pipáját lőtték ki szájából, de volt olyan is, amikor egy 88 mm-es ágyúlövedék zúgott el feje mellett.

Miután a lelkészt elfogták, a menedéken ápolt 15-25 katonával együtt észak felé irányították. Kapaun ott segített, ahol tudott: a kínaiak a hosszú menetelés alatt a betegeket hátrahagyták, de az atya – annak ellenére, hogy fagyási sérülés kínozta – segített a járni már alig tudó sorstársain. A katonákat a pioktongi táborba terelték, ahol gyakorlatilag éhezés és a biztos halál várt rájuk. A foglyok – emlékszik vissza Robert Burke százados – „állatokká vedlettek át”, egymással harcoltak az ételért. Kaplaun tartotta az emberekben a lelket, úgy, hogy közben az őrök mindent megtettek az atya megtörésére: arra kérték, hogy tagadja meg hitét, de ő továbbra is imádkozott, s titokban misézett. A tábor viszontagságait azonban ő sem élte túl: Kapaun vérhast és tüdőgyulladást kapott, 1951 májusában hunyt el, egy tömegsírba temették a Jalu folyó közelében.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár