A napóleoni korból származnak a Bécsben talált maradványok
2012. április 26. 11:11 MTI
A rendőrség szakértői szerint a napóleoni háborúk idejéből, nagyjából kétszáz évvel ez előttről származnak azok az emberi csontok, amelyeket egy bécsi pincében találtak hétfőn.
A maradványok egy építkezésen kerültek elő egy bérház alagsorából. Amint azt Adina Mircioane, a városi rendőrség szóvivője szerdán elmondta, valószínűleg az elesett szászországi német katonák sírja lehetett a helyszínen.
Bécset Napóleon kétszer is elfoglalta, először harc nélkül 1805-ben, majd csatában négy évvel később. Ebből az időből származnak a csontok is.
- A szabadságot hozta el Mussolini az internált melegeknek tegnap
- Megújul az erdélyi Szék Árpád-kori műemléktemploma tegnap
- Lehullt a lepel Gagarin halálának titkairól tegnap
- Szórakozott matektanárának írt Móra a most bemutatott levelében tegnap
- Kipottyanhat a történelem a tantervből Írországban tegnap
- A Belügyminisztérium mint a hatalom ökle tegnap
- Újra megjelenik az első magyar részleges bibliafordítás tegnap
- Öt nap júniusban: hatvan éve tört ki a berlini felkelés tegnap







