Kokainozott Hitler
2012. május 8. 08:54
Hitlernek túlzott bélgáz-termelődése volt, ezért gyakran kellett szellentenie, ráadásul kokainozott, szexuális vágyának növelésére pedig bikahere-kivonatot kapott injekcióban.

Korábban
Az ezen információkat tartalmazó orvosi feljegyzések a stamfordi Alexander Historical Auctions árverésén kerülnek kalapács alá, köztük a Führer koponyájáról készült tíz röntgenkép, illetve az elektroenkefalográfia-vizsgálat eredményei.
A dokumentumok között van egy 47 oldalas jelentés, amelyet Hitler hat orvosa állított össze, valamint egy 178 oldalas irategyüttes. Utóbbit az amerikaiak fogságába került Erwin Giesing írta 1945. június 12-én.
Habár hivatalos dokumentum eddig nem került elő Hitler kokainfogyasztási szokásáról, Giesing azt írja, hogy Hitler azért szippantott kokaint, hogy „tisztítsa az arcüregét és megnyugtassa a torkát”. De mikor már elkezdett sóvárogni a szer iránt, adagját csökkentették – így Giesing.
Egy másik, Hitler egészségi állapotával kapcsolatos információ szerint a náci vezető szélszorulástól szenvedett. Ennek ellensúlyozására összesen 28-féle gyógyszert, köztük egy sztrichnin alapú „anti-gáz” pirulát is szedett, aminek mellékhatásaként folyamatosan máj-és gyomorproblémák alakultak ki nála.
Egy másik orvos, Theodore Morrell azt írja, hogy Hitler libidója növelésére bikahere-kivonatot kapott. A szakember úgy tudja, hogy jóllehet a Führernek nem volt túl nagy a szexuális étvágya, Eva Braunnal nemi életet élt, de hozzászoktak ahhoz, hogy külön ágyban aludjanak.
- Monarchia-korabeli gránátot találtak Kispesten tegnap
- Megoldották az ír burgonyavész rejtélyét tegnap
- 10 tény a görög-perzsa háborúról tegnap
- Bemutatják az Iparművészeti Múzeum szecessziós gyűjteményét tegnap
- Élve kellett a briteknek a sokat bakizó Hitler tegnap
- Jó hatással volt az eső az emberi elmére 2013.05.23.
- Megújul a szászvári várkastély 2013.05.23.
- Bahreinben volt az egyik legősibb kereskedelmi civilizáció 2013.05.23.







