Orvosszakértők vizsgálják Oroszlánszívű Richárd szívét
2012. május 31. 08:53
Oroszlánszívű Richárd szívének apró darabját vizsgálja egy elismert francia orvosszakértő, aki azt próbálja megfejteni, hogy pontosan milyen baktérium ölte meg az angol királyt. A kutatók rendelkezésére csupán 1-2 milligrammnyi minta áll, de reményeik szerint ebből is levonhatók a végső következtetések.

I. Richárd angol király 42 éves korában hunyt el, miután egy számszeríj megsebezte, a sérülését pedig nem tudták rendesen kezelni. Philippe Charliernek – aki arról ismert, hogy korábban eloszlatta azon közkeletű feltételezést, miszerint Napóleont brit fogvatartói mérgezték meg – jutott a megtisztelő feladat, hogy megvizsgálhatja a Szentföldet is megjárt angol uralkodó szívének féltve őrzött darabját.
A vérmérgezésben elhunyt Richárdot bátorsága, brutalitása és heves vérmérséklete tette híressé. Angliát vaskézzel kormányozta apja, II. Henrik halálától, 1189-től 1199-ig. A francia médiában csak a temetők Indiana Jones-ának nevezett Charlier jelenleg azt kutatja, hogy milyen baktérium végzett Richárddal, s hogy milyen balzsamozási technikák álltak az emberek rendelkezésére a korban.
A kutató és csapata akkor került először reflektorfénybe, amikor megállapították, hogy a Vatikán által hitelesnek vélt csontok valójában nem Jeanne d’Arctól, hanem egy macskától és egy múmiától származnak. Máskor pedig azt sikerült bebizonyítani, hogy II. Henrik francia király legkedvesebb szeretője, Diane de Poitierst halálát mérgezés okozta; a hölgy az örök élet arany elixírjétől hunyt el.
Charlier most a roueni gótikus katedrálisban évszázadokon át őrzött hamvakat fogja megvizsgálni; az orvosszakértő szerint a szív körülbelül egy százalékának megfelelő 1-2 milligrammnyi minta elegendő lesz ahhoz, hogy végső konklúziót vonjanak. „Ez egy orvosszakértői kihívás. A lehető legkisebb mintából a legtöbb információt akarjuk kinyerni” – nyilatkozta Charlier.
- Elhunyt Jorge Rafael Videla 2013.05.17.
- Viking kincsre bukkant a mezőn egy kamaszfiú 2013.05.17.
- Egyiptomi-núbiai harcos csontjait találták meg Asszuánnál 2013.05.17.
- Mithrász isten temploma lehet a carmonai Elefánt-sír 2013.05.17.
- A zalaiakat vitték elsőként a Don-kanyarba 2013.05.17.
- Megfejtették Lincoln halottaskocsijának titkát 2013.05.17.
- Szándékosan kegyetlenkedtek-e a magyarok civilek ellen a Szovjetunióban? 2013.05.16.
- Együtt fejlődött a kutya és az ember 2013.05.16.







