Így készült a Metro-Goldwyn-Mayer híres oroszlánbőgése

2012. június 13. 17:32

Az MGM filmek ismert jelképét, a bőgő oroszlánt eredetileg némának szánták, de a logó rögzítésekor egy bankrablópár – név szerint Boris Regina és Karl Maninovsky – nyitott be véletlenül a felvétel helyszínére. Az állat elbődült, majd a betörőkre támadt: egyikük a kórházban halt bele sérüléseibe, a páros másik tagját pedig menekülés közben ütötte el egy helyszínre érkező rendőrautó. Az oroszlán a róla készített felvétel másnapján megölte idomárját és annak két asszisztensét. A felvételt maga Alfred Hitchcock dirigálta – íme néhány sokat idézett érdekesség, ami a legismertebb mozis logóhoz kapcsolható. De vajon mi igaz belőlük?


Mindenekelőtt az első dolog, amit érdemes tisztázni: ugyanúgy, ahogy Marlboro Manből sem csupán egy volt a történelem során, úgy oroszlánból sem egy állt a kamera elé hosszú évtizedek alatt. Az ötlet egyébként még a cég 1924-es keletkezését, vagyis a három korábban alapított filmstúdió összeolvadását is megelőzi, ugyanis már az egyik előd – a Goldwyn – is használta.

Ahogy az egykori MGM-es Ed Vigdor visszatekintő írásából kiderül, az első oroszlán, a dublini születésű Slats (munkában 1916 és 1928 között) még csak némán forgatta fejét a logó közepén. Slatsot Volney Phifer tréner edzette, és az állat 1936-os halálát követően a saját birtokán temette el.

A cikk folytatása az urbanlegends.hu-n

Miénk a Vár
Címkék

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Játsszon!

Hol született Erkel Ferenc?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!