Trák temetkezéseket fedeztek fel Bulgáriában

2012. június 29. 11:25 MTI

Trák temetkezéseket fedeztek fel Bulgáriában a Szófiát a görög határral összekötő Sztruma autópálya építését megelőző feltárások során. Az ásatások során egy széles kövezett utat is feltártak, amely a i.e. 7. században épült. A szakemberek éjt nappallá téve dolgoznak, mindössze egy hetük maradt a munkára.


A 2800 éves urnasírokra Pernik járásban, Dren falu közelében bukkantak. A sírmellékletek tanúsága szerint az elhunytak között igen nagy számban voltak trák harcosok - olvasható a Novinite angol nyelvű bolgár hírportálon.

Az ásatások során egy széles kövezett utat is feltártak, amely a i.e. 7. században épült. A régészeknek eddig az út 240 méteres szakaszát sikerült megtisztítaniuk.

A szakemberek éjt nappallá téve dolgoznak, mindössze egy hetük maradt a munkára. A feltárásokat hónapokig hátráltatták a térségbeli áradások. Az Európai Unió által finanszírozott projekt szoros építési határideje miatt napokon belül át kell adniuk a terepet.

"Egy ilyen rendkívüli helyszín megérdemelné, hogy sokkal hosszabban kutassuk, szoros határidők nélkül" - hangsúlyozta Filip Mihajlov régész.

Miénk a Vár
Címkék

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Játsszon!

Hol született Erkel Ferenc?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!