175 éve született Zichy Jenő
2012. július 5. 11:04 MTI
Százhetvenöt éve, 1837. július 5-én született a Fejér megyei Sárszentmihályon gróf Zichy Jenő, a 19. század jeles iparpolitikusa, neves Ázsia-kutató, aki kötelességének tartotta, hogy tehetségét és javait önzetlenül a nemzet gyarapítására fordítsa.

Korábban
Az ipargróf
Zichy Németországban végzett jogi tanulmányai után, 1860-ban Fejér vármegye főszolgabírája lett. Az 1861-es Országgyűlésen a Felirati Párt, 1865-től a Deák Párt parlamenti képviselője volt. 1870-ben kilépett pártjából, majd 1903-ig a Szabadelvű Párt, ezután a Függetlenségi és 48-as Párt színeiben politizált.
Politikai szerepvállalásánál maradandóbbnak bizonyult közgazdasági és iparfejlesztő tevékenysége, amiért kortársai elnevezték "ipargrófnak". Széchenyi István példáját követve gyakran utazott külföldre, 1866-ban Angliában a vízépítészetet, Hollandiában az öntözési és lecsapolási munkákat tanulmányozta. Hazatérve az Alföld csatornázásának megvalósításáért küzdött, 1890-ben a Ferenc-csatorna kormánybiztosává nevezték ki.
Emlékirat a magyar ipar fejlesztése érdekében című 1880-as röpiratában a hazai iparok átalakításáról, a kiviteli iparok fejlesztéséről, új iparok meghonosításáról, adókedvezményekről, ipartörvényekről értekezett. 1881-től haláláig elnöke volt az Országos Iparegyesületnek. Sokat foglalkozott a munkásság szociális helyzetével, a munkásképzéssel; 86 városban ő szervezte meg az alapfokú ipariskolákat.
Javaslatai hasznosításával jött létre 1883-ban a fővárosban a Technológiai Iparmúzeum, amelynek felügyelő bizottsági elnöke lett. Felismerte, hogy az iparfejlesztés egyik hathatós eszköze a kiállítások szervezése, erre a célra saját vagyonából is áldozott: ő szervezte az 1879-es székesfehérvári kiállítást, és oroszlánrésze volt az 1885-ös budapesti Országos Iparkiállítás megrendezésében.
- Monarchia-korabeli gránátot találtak Kispesten 2013.05.24.
- Megoldották az ír burgonyavész rejtélyét 2013.05.24.
- 10 tény a görög-perzsa háborúról 2013.05.24.
- Bemutatják az Iparművészeti Múzeum szecessziós gyűjteményét 2013.05.24.
- Élve kellett a briteknek a sokat bakizó Hitler 2013.05.24.
- Jó hatással volt az eső az emberi elmére 2013.05.23.
- Megújul a szászvári várkastély 2013.05.23.
- Bahreinben volt az egyik legősibb kereskedelmi civilizáció 2013.05.23.







