2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Minisztériumi segítséggel folytatódhat a vilonyai ásatás

2012. augusztus 2. 15:19 MTI

Folytatódhat a vilonyai templomnál megkezdett régészeti feltárás a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) támogatásának köszönhetően - tájékoztatott Bikádi László református lelkész szerdán. Hozzátette: a KIM több mint 600 ezer forintos támogatása már meg is érkezett, így az ásatást kéthavi szünet után szerdától folytatják a régészek.

A vilonyai Árpád-kori templom fala tavasszal omlott be, ekkor tárult fel az üregben egy alagút, amelyet a helybéliek elkezdtek kiásni, majd a feltárást a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum szakemberei folytatták. A templom északi falával párhuzamosan találtak egy falat, hasonlót, mint az épületé, valamint a templom szentélye mellett is ilyen falakra bukkantak. Ez azt jelenti, hogy a vilonyai templomot még nem sokkal építését követően, vagy a későbbi századok során, de valószínűleg bővítették - állapította meg május végén a feltárást vezető Pintér László.

Ebben a bővítményben került elő egy kripta, amely teljesen ki van rabolva, sőt az egyik templomfelújításkor meszesgödörként használták, erről tanúskodik, hogy a falán vastagon áll a mész - tette hozzá akkor a régész, aki szerint a kriptában található anyagok és az építés módja alapján "nagyon korainak" vélhető a lelet, feltehetően a középkorban építették.

Pintér László szeretné, ha kibonthatnák a templomon kívüli falakat is, hogy választ kapjanak arra, milyen célt szolgáltak. A vilonyai Árpád-kori református templom a 13. században épült, írásos dokumentum az építéséről nincs. A gótikus épület szentélye egyenes záródású, melyet kőből készült dongás boltozattal fedtek be. A templom hajójának eredetileg is lapos mennyezete lehetett, tornya valószínűleg nem volt, a mostanit 1796-ban építették.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár