2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ősi és középkori településnyomokat találtak Nagymágocson

2012. november 8. 17:33 MTI

Őskori, Árpád-kori és késő középkori település nyomaira bukkantak Csongrád megyében, a nagymágocsi szennyvíztelep előkészítő munkája kapcsán indított feltárás során - közölte Béres Mária ásatásvezető régész

A szakember elmondta, a szennyvíztelep helyszíne már 1999 óta ismert régészeti lelőhely, így a beruházás tervezésénél számoltak a feltárás idő- és költségigényével.

Az ásatás október 27-én kezdődött, elsőként egy késő középkori, a török hódoltság időszakából származó település nyomaira bukkantak. Megtalálták több épület cölöpjeinek helyét, valamint a telkeket elválasztó árokrendszert is.

A jelek szerint bizonyos folytonosság figyelhető meg a középkori és a 12-13. századi Árpád-kori település szerkezete között. Az árokrendszer alapján a telkek feltehetően ugyanott helyezkedtek el a két településen - mondta Béres Mária.

Egy Árpád-kori sír is előkerült, amely valószínűleg a közelben található köznépi temetőhöz tartozhatott. A sír helyzetéből arra lehet következtetni, hogy az ott elhantolt embert valamilyen okból kitaszította magából a közösség - közölte a régész.

A terület már az őskorban is lakott lehetett, ezt bizonyítja a feltárás során talált, kultikus célra használt gödör, amely valamilyen szertartás helyszíne volt. A gödörből 30-50 megégett sertéslábszárcsont került elő - mondta a szakember. A terület feltárását a szentesi múzeum munkatársai a fagyok és a rossz idő beköszöntéig folytatják, majd várhatóan jövőre, kora tavasszal fejezik be.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár