2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Újabb magyarázatot adtak a Nazca-vonalakra

2012. december 10. 18:29

A 2100-1300 évvel ezelőtt keletkezett perui Nazca-vonalak állatformái mind egy cél felé „zarándokolhattak” - olvasható az Antiquity című tudományos folyóirat legújabb számában.

Egy öt éven tartó projekt során Nicholas Saunders, a Bristoli Egyetem antropológia professzora és Clive Ruggles, a Leicesteri Egyetem munkatársa közel 1500 kilométert gyalogolt a Nazca-kultúra népessége által i. e. 100 és i. sz. 700 között megalkotott vonalak mentén, hogy megnézzék, mi célból építhették a rejtélyes formákat.

A sivatagi alkotások titokzatos rajzairól 1920-as újrafelfedezésük óta számos elmélet látott napvilágot, a legtöbbjük igen bizarr. Közülük az egyik legnépszerűbb és legmeghökkentőbb a svájci Erich Von Daniken teóriája, amely szerint földönkívüliek leszállópályaként használták a vonalakat.

Saunders és Ruggles kutatásaik során összevetették az eddigi, más kutatók által már begyűjtött tapasztalatokat és a vonalak között megtett kilométerek során megszerzett tudást. Tanulmányozták az egymásra rétegzett vonalakat, lefotózták a hozzájuk kapcsolódó kézműves emlékeket és górcső alá vették a legmodernebb műholdas technikákkal elkészített, részletes digitális térképeket.

Legfrissebb tanulmányukban legújabb felfedezésükről számoltak be, amely a táj által eltüntetett „dizájnt” fedte fel. A kutatók a vonalak és a figurák integritását vizsgálták, ami alapján úgy vélik, hogy a több ezer éves „vonalállatok” mind egy cél felé menetelhetnek: a közeli Nacza-völgyben lévő Cahuachi ősi zarándokközpont felé.

Mint azt Saunders elmondta, a kanyargós, sivatagi utakként is használt vonalaknak mind funkcionális céljaik voltak, ezek azonban különböznek a nyílegyenes vonalaktól és geometriai formáktól, amelyeknek spirituális és rituális céljaik lehettek. „Elképzelhető, hogy a sivatagi rajzok valódi jelentősége a létrehozásukban volt, s nem a használatuk miatt fontosak” – tette hozzá a professzor.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár