2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szovjet First Ladyk

2013. június 19. 15:27

Nyina Petrovna Hruscsova

Nyina Kukharcsuk 1900-ban egy egyszerű ukrán paraszti családban született Basilban. Édesapja harcolt az első világháborúban, így több alkalommal költözni kényszerültek, gimnáziumi éveit például a mai Lengyelországhoz tartozó Lublinban végezte el, később Odesszában vállalt állást.

1920 elején Nyina titokban csatlakozott a Szovjet Kommunista Párthoz, majd a Központi Bizottság munkatársaként dolgozott, ezt követően a Donyec-medencében tanított. 1922-ben súlyosan megbetegedett tífuszban, s miután kiheverte a betegséget, ősszel ismét tanárként kereste kenyerét a kelet-ukrajnai Juzovkában (a mai Donyeck), ahol megismerkedett a már két váláson átesett Hruscsovval, akinek korábbi házasságaiból egy fia és egy lánya született. Ettől kezdve együtt élt a pár, ám életüket hivatalosan csak Hruscsov nyugdíjazása után, 1965-ben kötötték össze.

Moszkvában telepedtek le, ahol az otthonukban Hruscsov szülei, korábbi házasságából származó gyermekei, maga Hruscsov és Nyina, valamint utódaik éltek. Az asszony a Moszkvai Egyetem Agitációs és Propaganda Tanszékén dolgozott, Hruscsov pedig visszatért Kijevbe, ahol az Ukrán Kommunista Párt első titkára lett. A Nagy Honvédő Háború idején elmenekültek a háborús övezetből.

Mikor Sztálin halála után Hruscsov a Szovjetunió élére került, Nyinára hárult a First Lady szerep, amelynek – utódával szemben – kiválóan meg is felelt. Részt vett férje külföldi útjain, igazi társasági hölgyként lefoglalta a többi állam vezetőinek feleségeit, amiben kiváló nyelvtudása nagyban segítette: az oroszon, ukránon és lengyelen kívül franciául és angolul is megérttette magát. Hruscsov 1971-es halálát követően havi 200 rubel nyugdíjon élt, egészen 1984-ben bekövetkezett haláláig.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár