2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

El akarta fogatni Hitler a titkos missziót vállaló Szent-Györgyit

2013. szeptember 16. 13:22 MTI

Százhúsz éve, 1893. szeptember 16-án született Budapesten Szent-Györgyi Albert orvos, biokémikus, a C-vitamin felfedezője, az első és máig egyetlen magyar tudós, aki a világ legnagyobb tudományos elismerését, a Nobel-díjat Magyarországon dolgozva, hazai eredményeiért nyerte el.

Versenyfutás a C-vitaminért

Az első világháború kitörésekor a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karának volt a hallgatója, s frontszolgálatra hívták be. Medikus katonaorvosként ezüst vitézségi érmet kapott, de mert értelmetlennek tartotta a háborút, s ennek hangot is adott, sebesülése után hamar leszerelték. 1917-ben diplomázott, külföldön folytatott biológiai, gyógyszertani, bakteriológiai tanulmánnyokat, majd Cambridge-ben kémiai doktorátust szerzett, s megismerkedett az elektronfizikával, a kvantummechanikával is. Első tanulmánya a sejtlégzés mechanizmusával foglalkozott, kísérletekkel igazolta az oxidáció-redukció elektronátadási folyamatát. 1928-ban tért haza s elvállalta a Kolozsvárról Szegedre áthelyezett tudományegyetem biokémiai tanszékének vezetését.

Még Cambridge-ben, a sejtlégzést vizsgálva figyelte meg, hogy egy jellegzetes oxidációs folyamat valamiért lassúbb a vártnál, ami egy redukáló anyag jelenlétére utalt. Ezt a redukáló anyagot a mellékvese mellett a káposztából és a narancsból is sikerült kivonnia, s ignóznak (nemismerem-cukornak), majd - mivel az anyagnak feltételezései szerint hat szénatomja volt - a tudóstársai számára elfogadhatóbb hexuronsavnak nevezte el (a hex görögül hatot jelent). Több mázsa mellékveséből 25 grammot elő is állított, de a csekély mennyiség nem tette lehetővé a beható vizsgálatot. 1931-ben immár itthon, Szegeden bizonyították be a magyar származású amerikai Joseph Svirbely kémikussal együtt folytatott kísérletei, hogy ez az anyag a C-vitaminnal azonos, amelyet addig kémiailag nem ismertek, csak skorbutellenes hatásáról tudtak.

Szent-Györgyiék 1932. április 15-én tették közzé felfedezésüket a Nature című folyóiratban, ám az amerikai Charles Glen King már két héttel előbb tett a Science-ben hasonló bejelentést. Több évig tartó vita után kiderült, hogy Szent-Györgyi már március 18-án, a budapesti Orvosegyletben kijelentette, hogy a hexuronsav és a C-vitamin ugyanaz az anyag, így övé lett az elsőbbség. Ő ismerte fel azt is, hogy a szegedi pirospaprika sokkal többet tartalmaz az általa aszkorbinsavnak (skorbutellenes anyagnak) elnevezett C-vitaminból, mint a citrusfélék.

Szent-Györgyit 1934-ben jelölték az orvosi Nobel-díjra, de azt csak 1937. október 28-án ítélte neki a svéd Karolinska Intézet. Az 1937. évi élettani és orvosi Nobel-díjat az indoklás szerint "a biológiai égési folyamatok terén tett felfedezéséért" kapta meg, "különösen a C-vitamin, valamint a fumársav-katalízis vonatkozásában". Az érmet Szegedre vitte, a második világháború kezdetén a Magyar Nemzeti Múzeum megvásárolta tőle, a múzeumtól kapott összeget a finn-szovjet háború finnországi áldozatainak ajánlotta fel. A Nobel-díj átvételekor öröme felhőtlen volt, mivel meg volt győződve arról, hogy felfedezése nem szolgálhatja az öldöklést. Néhány évvel később aztán rezignáltan kellett tudomásul vennie, hogy a náci Németországban olyan aszkorbinsav-készítményt kezdtek gyártani, amelynek révén a tengeralattjárók legénysége hónapokig képes volt a nyílt tengeren az ellenséges hajókra vadászni...

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár