2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Thököly Imrére emlékeztek Törökországban

2013. szeptember 16. 14:09 MTI

Thököly Imre halálának 308. évfordulója alkalmából megemlékezést tartott a Thököly Imre Baráti Társaság a törökországi Karatepe településen - tájékoztatott a Külügyminisztérium hétfőn.

A közlés szerint a megemlékezésen Ertunc Baykal, a török civil szervezet elnöke elmondta: Zrínyi Ilona és Thököly Imre számára Karatepe nyújtott otthont a 18. század elején. "A település határában fekvő virágok mezején Zrínyi Ilona és Thököly Imre életük utolsó szakaszában végre békére leltek. Egyesületünk elkötelezetten folytatja a török-magyar történelmi kapcsolatok emlékének ápolását. Csakúgy, mint minden évben, idén is megemlékezünk a Karatepe településen létrehozott Thököly-Zrínyi emlékműnél" - idézi a Külügyminisztérium közleménye a török civil szervezet elnökét.

A török egyesület vezetője a tájékoztatás szerint a pénteki ünnepségen hangsúlyozta, hogy a közeljövőben több további projektet valósítanak meg. Októberben magyarországi utazást terveznek, 2014 tavaszán pedig török-magyar emlékparkot szeretnének létesíteni Karatepén a törökországi magyar külképviseletek és a magyarországi szervezetek együttműködésével. Az eseményen részt vett Hóvári János nagykövet és Kiss Gábor isztambuli főkonzul - írták a tájékoztatóban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár