2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Árpád-kori templom maradványaira bukkantak

2013. október 2. 09:36 MTI

Heves megye története szempontjából kiemelkedő régészeti leletekre bukkantak a szakemberek a visontai Szent Kereszt Felmagasztalása templom padozatának felújítása során. A templom alól egy Árpád-kori templom falmaradványai, sírok és egy 18-19. századi épen maradt viselet került elő.

Nagy László, a szeptember közepén befejeződött kutatást folytató egri Dobó István Vármúzeum régésze az MTI-nek elmondta: a Szent Kereszt Felmagasztalása templom falai a 14-15. században épülhettek, míg a most feltárt Árpád-kori templomé a 12-13. században. Egyhajós, félköríves szentélyű, nyugati oldalán két pillérrel ellátott román stílusú templomról van szó, melynek falait kváderkövekből, azaz négyszögletűre faragott kövekből emelték. A ma álló templom részben ezekre a falakra épült.

A 18-19. századi sír felülnézetből (fotók: heol.hu)

A szakember szerint a falmaradványok mellett a jelenlegi templomon belül mintegy harminc, a 13. és 19. század közti időszakból származó sírt is találtak. Némelyikben szépen formált bronz veretekkel díszített koporsók voltak, ami arra utal, hogy előkelő személyek sírjairól van szó.

A legfontosabb lelet azonban egy 18-19. századra tehető épen maradt viselet - hangsúlyozta Nagy László, hozzátéve: ritkán kerülnek elő ilyen ép állapotban földbe temetett a ruhadarabok. A kutatóárkokat a régészek visszatemették, az Árpád-kori templom alaprajzát az új járófelületen jelzik majd. Ez - reményeik szerint - még az idén látható lesz. A sírból előkerült viseletet már a Nemzeti Múzeumban restaurálják, ezek várhatóan jövőre lesznek majd megtekinthetők Visontán.

A 18-19. századi férfi szinte teljes épségben megmaradt kalapja

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár