2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Tó mélyén találták meg a középkori bazilikát

2014. január 30. 12:14

Egy 1500 éves templom romjaira bukkantak a törökországi Iznik-tóban - adták hírül a török lapok.

A bazilika maradványait Törökország nyugati felén, a Bursa tartományban található Iznik-tóban találták meg. Musztafa Sahin, a bursai Uludag Egyetem régészeti tanszékének tanára elárulta, hogy a romok már a parttól 20 méterről láthatók voltak, s ezt követően kezdték meg a szakrális építmény maradványainak feltárását.

A Bizánc-kutatók egyelőre nem tudták megmondani, kik és mikor építették a templomot, de elképzelhető, hogy a néhány keresztény forrás által is említett Szent Péter-templomról lehet szó, s nagyjából 1500 éves lehet.

Az i. e. 2500 körül alapított település arról nevezetes, hogy itt tartották meg az első egyetemes zsinatot 325-ben, később a keresztesek kezére került, majd I. Orhán oszmán szultán foglalta el 1331-ben Bizánctól.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár