Veszélyben New Orleans történeti öröksége
A könyvtárak és a különböző történelmi archívumok munkatársai kétségbeesetten próbálnak minél több történeti emléket megmenteni a hurrikán sújtotta területekről. Mivel azonban a mentések esetében a fontossági sorrendben érthető módon az embereké az elsőbbség, így a történeti emlékek mentésére csak később kerülhet sor.
Érintetlen területek
A non-profit National Coalition for History jelentése mutatta be nemrég, hogy New Orleansban mekkora pusztítást okozott a hurrikán és az árvíz. A tanulmány szerint a légifotókon a francia negyed viszonylag jó állapotban van, így a Caf du Monde, a Preservation Hall, és a St. Louis Katedrális szinte érintetlenül vészelték át a nagy vihart. Szintén kevés veszteséggel úszta meg a pusztítást a New Orleans-i Szépművészeti Múzeum is, mely az amerikai dél legfontosabb gyűjteményével rendelkezik.
A vihar pusztítása
A New Orleans-i Közokiratok Levéltárát, mely három évszázad 40 millió oldalnyi hivatalos iratát őrzi, komoly pusztulás érte, és melyhez egyelőre a védőruhás szakértőket sem engedik oda, akik attól tartanak, hogy a legtöbb esetben akár pár órás késlekedés is végzetes lehet. A levéltár előrelátóan még a katasztrófa bekövetkeztekor felbérelt egy különleges fagyasztó-szárító berendezésekkel dolgozó svéd dokumentum-mentő céget, hogy mentsék ami menthető, azonban őket a rendőrség - még engedély birtokában sem - engedte be a városba. A szakértők így a városon kívül ugrásra készen várják, hogy elkezdhessék a mentési munkálatokat. `Nem hiszem, hogy az emberek ismerik a dokumentumok értékét. Ezeknek a történeti kincseknek a Vatikánban vagy a Smithsonian Múzeumban kéne lenniük erős fegyveres őrizet alatt. Nagyon frusztráló az eset` - mondta a levéltár képviselője.A New Orleans-i Városi Levéltár azonban viszonylag épen megúszta az árvizet. A gyűjtemény legnagyobb része biztos helyen, a tengerszint alatt öt méter mélyen, száraz betontermekben található. Mikor a szakértők ezeket a termeket vizsgálták pénteken, találtak egy kevés vizet is, ám hamar kiderült, hogy az csak egy korábbi csőtörés rossz javítási munkálatai miatt volt ott.