2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nagy-Britannia segédkezett az izraeli atombomba megépítésében

2006. március 13. 12:00

Nagy-Britannia a hatvanas években jelentős mennyiségű nehézvizet és urániumot adott el Izraelnek, és erről valószínűleg az akkori brit kormányfő sem tudott - hangzott el a BBC 2-n.

Benn és Wilson

A BBC 2 éjszakánként sugárzott, Newsnight című politikai magazinműsora a szabad információ-hozzáférésről rendelkező törvény alapján jutott hozzá az eddig szigorúan titkos korabeli dokumentumokhoz, amelyek szerint Harold Wilson munkáspárti kormánya több száz nukleáris nyersanyag-szállítmányt továbbított Izraelbe. Izrael a brit import révén kezdhette meg - általa egyébként máig el nem ismert - atomfegyver-fejlesztési programját a Negev-sivatagban működő dimónai nukleáris központban - hangzott el a műsorban.

Tony Benn, a Munkáspárt egyik legidősebb veteránja, aki Wilson első kormányában a technológiaügyi miniszteri tisztséget töltötte be, a Newsnightban azt mondta: sem ő, sem elődje nem tudott a szállítmányokról, vagyis azokat a hátuk mögött intézték brit kormányilletékesek. Hozzátette: azt sem tartja elképzelhetőnek, hogy akár Harold Wilson akkori miniszterelnök tudott volna az Izraelbe irányuló titkos atomexportról.

Megszólalt a műsorban Mordeháj Vanunu, a dimónai nukleáris üzem volt alkalmazottja is, aki - miután a 80-as években a The Sunday Times című brit lapnak részleteket árult el az izraeli atomprogramról - 18 évet töltött börtönben. Vanunu a BBC műsorában azt mondta: a brit nyersanyagszállítmányok egyik eleméből - a lítium 6-osból - arra következtet, hogy Izrael hidrogénbomba gyártásának is nekifogott.

Vanunu, akinek mozgását az izraeli hatóságok a mai napig erősen korlátozzák, a telefonon adott interjúban kijelentette: Nagy-Britanniának a műsorban ismertetett adatok napvilágra kerülése után ugyanolyan erőteljesen kell követelnie az izraeli atomprogram feltárását, ahogy azt Irán esetében is teszi.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár