Kincset érő hangszerekből nyílt kiállítás
Ritkán látható, több évszázados hangszerekből nyílt új időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Zeneszerszám mágikus erővel
A zeneszerszámok kultúrtörténete az őskorig nyúlik vissza. Az antikvitás hangszereit már írott feljegyzések és képi ábrázolások is megörökítették. A zene a vallási szertartások elengedhetetlen részét jelentette, ugyanakkor az életöröm, a múlékony boldogság kifejezésére is alkalmas volt. A zeneszerszámokat mágikus erővel is felruházták: hangjaikkal űzték el a gonosz szellemeket, a dallamok közvetítő szerepet töltöttek be az égi és a földi szféra között.
|
Kis lant 1696-ból |
A Magyar Nemzeti Múzeum Hangszertára 200 év alatt figyelemreméltó kollekciót gyűjtött össze. Az 1807-ben Miller Jakab Ferdinánd által kidolgozott gyűjtőkör alapján dolgozó szakemberek a magyar történelem kiemelkedő személyiségeinek hangszereit és a magyar, illetve magyarországi hangszergyártás és hangszerhasználat műzenei emlékeit rendezték egybe.
Szűzies virginálok és férfias zongorák
Ritkán látott műkincsek bemutatására vállakoztak a kiállítás rendezői. A Pulszky-teremben felvonultatott válogatás például a tudományos rendszerezés helyett azokat a műkincseket állította ki, amelyek csak nagy ritkán kerülnek a nagyközönség elé.
|
Brandenburgi Katalin virginálja |
|
Beethoven zongorája |
Delhaes István Bécsben élő műgyűjtő 1902-ben hagyta gyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeumra. A mintegy félszáz hangszerrel kiemelkedő jelentőségű ritkaságok kerültek a múzeumba, s a hangszerkollekció ettől kezdve immár mennyiségileg is önálló gyűjteménnyé léphetett elő. Az itt található lantok bármelyik nagy hangszermúzeum díszére válhatnának. Ezek egyike 1696-ban készült Veronában.
Fúvósok és vonósok, töröksíp nélkül
|
Nemessányi brácsája |
A fúvós zeneszerszámok között a 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után elterjedt tárogató kultuszával ismerkedhetünk. Sajátos hangjával jól képviselte a sanyarú évek hangulatát. A modern tárogatónak azonban nincs köze a XVII. században használt töröksíphoz. Maguk a sípok sajnos nem maradtak meg, így a nád milyenségéről nem rendelkezünk pontos ismeretekkel. Éles hangjának köszönhetően a katonai jelzőszerepen túl a fejedelmi és főúri udvarok is előszeretettel használták, főként ünnepi alkalmak idején.
Valódi kuriózumot képvisel a sétapálcába épített furulya, clarinetto, basszetkürt, vadászoboa, billentyűs kígyó (U alakban hajlított fém basszuskürt), szerpent, valamint a miniatűr zeneszerszámok, amelyeket Schunda Károly kapott cége alkalmazottaitól. A műremekek pontos másai az igazi, normális méretű hangszereknek, s magas mesterségbeli tudásról tanúskodnak.
A hangszerek 2006. július 9-éig várják a látogatókat.