2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Filmmel emlékeznek Kádár utolsó beszédére

2006. október 9. 10:15

Kádár János személye még ma is sokak számára a racionálisan végiggondolható személyek körén kívül, illetve fölötte van` - mondta Sólyom András, a Kádár János utolsó beszéde című dokumentumfilm rendezője a mű DVD bemutatóján csütörtök délután, a Nyugati téri Alexandra Könyvesházban.

Az egykori pártelnök utoljára az MSZMP központi Bizottságának 1989. április 12-i zárt ülésén szólalt fel. Az egy éve betegeskedő, akkor 77 éves Kádár János az utolsó szó jogán - mindenki számára váratlanul - vallani akart 1956-os moszkvai tárgyalásáról (amiről korábban, nyilvánosan soha nem beszélt), majd Nagy Imre elítéléséről, kivégeztetéséről.

Kornis Mihály író 1996 májusában jelentette meg Kádár utolsó beszédére épülő elemzését, ami Sólyom Andrásra olyan nagy hatással volt, hogy megfogalmazódott benne: a témát filmben is fel kellene dolgozni. A rendező és a Magyar Televízió koprodukciós szerződést kötött, a filmben látható beszédrészletek a médium archívumából valók.

A forgatást a stáb 2005 novemberében kezdte el, a nehézséget az elő és utómunkák jelentették, mivel hatalmas anyagot kellett feldolgozniuk a készítőknek. Kádár beszéde 63 perc hosszú, amiből 10 perc látható a filmben - mondta el az MTI-nek Sólyom András. A filmben egyetlen szálra vonatkozó mondatokat raktak össze: azt a lelkiismeret-furdalást akarták bemutatni, ami Nagy Imre kivégeztetése miatt Kádár Jánosban lezajlott.

"Tulajdonképpen visszafelé döbbentett meg engem az a tény, hogy Kádár János 1989. július 6-án halt meg, aznap, amikor a Legfelsőbb Bíróság Nagy Imrét perét újratárgyalta, és felmentő ítéletet hozott" - tette hozzá a rendező. Ugyancsak érdekes felfedezés volt számára, hogy Kádár János több mint egy órás beszédének utolsó percéig nem volt képes kimondani Nagy Imre nevét. "Retteg kimondani a nevét, retteg felidézni azokat az eseményeket, amelyek a Kádár-rendszer eredetéhez tartoznak, ez egészen elképesztő történet" - mondta Sólyom András.

A filmben a rendező olyan emberként akarta bemutatni Kádárt, akinek lelkiismeret-furdalása van. "Utolsó beszéde azt mutatja, hogy élete végén olyan szellemek támadtak fel lelkében, amelyekről azt hitte, már nem léteznek" - mondta a rendező. A film szerkezete is arra épül fel, hogy 1989-re a keleti és nyugati országok megbocsátották Kádár tetteit, már senki nem kérte számon tőle a megtorlást, ám mintegy végkifejletként a pártelnök kezd el beszélni erről. "Azt mondja a halál előtt, az utolsó szó jogán meg kell gyónni valamit, és ő maga számára is váratlan és egészen elképesztő folyamat, ahogy beszédében felszakad, hogy tulajdonképpen magát vádolja Nagy Imre haláláért" - tette hozzá Sólyom András.

Mint azt a rendező az MTI-nek elmondta: "Nagyon sokan nem akarják megnézni a filmet, haragszanak rám, úgy gondolják, morális vétséget követtem el a film megrendezésével, és nem akarnak szembesülni azzal, hogy az az ember, akit tisztelnek, szeretnek, bizonyos helyzetben, akár történelmi szükségszerűség eredményeképpen is, de hibát követett el".

A film DVD változata csütörtöktől megvásárolható, ám ezzel nincs vége a Kádár-korszak feldolgozásának, Sólyom András folytatja a munkát, következő filmjének a Poggyászunk Kádár János címet adja.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár