2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az 1956-os forradalom válságba sodorta az angol kommunistákat

2006. október 24. 15:00

Alig két hónap alatt tagságának negyedét elvesztette a Brit Kommunista Párt a magyarországi szovjet beavatkozás után - írta a szombati The Guardian, amely szerint 1956 leverése még családi válságokat is okozott a párttagok között.

A szovjet tankok a Brit Kommunista Pártot is eltaposták

A brit napilap két teljes újságoldalt megtöltő, a ledöntött és krétával összefirkált Sztálin-szobor fotójával illusztrált visszaemlékezése szerint 1956. november 4-én a Brit Kommunista Párt végrehajtó bizottsága igen feszült hangulatú értekezletet tartott Londonban. A brit kormány által egyébként lehallgatott ülés kezdetén a párt új főtitkára, John Gollan mindazonáltal dacos álláspontra helyezkedett. Kijelentette: Magyarországon `az imperializmus próbálkozott újbóli térnyeréssel. Ha a lázadók győznének, az a reakció győzelme lenne, Magyarország pedig fasiszta támaszponttá válna`. Gollan szerint éppen ezért `a Vörös Hadsereg helyesen járt el, amikor beavatkozott`.

Hiteltelenné tette a parlamenti szereplést

A 94 éves Max Morris, az akkori Végrehajtó Bizottság egyetlen, még élő tagja azt mondta a brit lapnak: az ülést többször megszakították, hogy meghallgassák a rádióban, mi történik Budapesten. Többen rossz érzéseiknek adtak hangot, amikor azonban szavazásra bocsátották a kommunistákat és a szocialistákat a szovjet hadsereg magyarországi fellépésének támogatására felszólító nyilatkozatot, csak ketten voksoltak ellene. Morris szerint a felhívást még olyanok is megszavazták, akik előtte kritikai megjegyzéseket tettek.

A vezetői értekezlet helyszínétől néhány percnyire, a Trafalgar-téren ezrek tüntettek a Szuezi-csatorna egyiptomi államosítása miatti angol-francia katonai beavatkozás ellen, "és az elvtársak is joggal tiltakozhattak volna a közel-keleti agresszió ellen, de el voltak foglalva a maguk problémáival. Tudták, hogy (Anthony) Eden (akkori brit kormányfő) válaszlépéseinek elítélése üresen kongana, amikor a Vörös Hadsereg éppen magyar munkásokat mészárol le" - áll a The Guardian szombati visszatekintésében.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár