Feltárják Feketeszakáll hajóját
Majdnem három évszázaddal ezelőtt Feketeszakáll, a hírhedt kalóz zátonyra futott Anna Királynő Bosszúja nevű hajójával a mai Észak-Karolina egyik tengerparti városánál. A régészek most megpróbálnak szembeszállni a tenger alatti áramlásokkal, és feltárják a homok borította hajót.
A személyes történetek vonzásában
Idén tavasszal már beszámoltunk róla, hogy korábban soha nem alkalmazott leletmentő eljárás indult a hírhedt kalóz zászlóshajójának megóvásáért. A régészek a teljes hajótest vízből való kiemelése helyett a vízalatti állagmegóvásra tettek kísérletet. Az Észak- Karolina partjaitól mintegy két kilométerre folyó munka során azonban olyan problémák is felmerültek, amelyekkel a szárazföldön kutató régészek nem számolnak. A kiásott részt ugyanis az áramlás és a homok szinte azonnal betemeti.
Az elmúlt években Chris Southerly vezető régész és munkatársai térképen beazonosították a roncs helyét, egy 45m x 20m-es területet. A búvárok pedig ebben az évben feltárták a terület egyharmadát. Műanyagból és aluminiumból készült csövekkel másfél méter oldalhosszúságú négyzeteket mértek ki, és pontosan feljegyezték, hogy mit és hol találtak. A kutatók ágyúkat, harangot, mindenféle sörétet, aranypénzt, ónkupákat és különféle orvosi eszközöket találtak, például egy olyan fecskendőt, amellyel a szifilisz kezelése során higanyt lehetett befecskendezni a húgycsőbe.
"Egy korabeli mondás szerint: egy éjszaka Vénusszal - egy hónap higannyal... Ám a higany nem is biztos, hogy használt" - magyarázta a feltárást vezető Southerly.
|
Restaurátorok vizsgálják az ágyút |
A 2006. október 2. és november 9. között folyó munkálatok során a régészek találtak egy 1703-ból származó hajóharangot, egy 1713-ban készült ágyút és egy 1714 és 1720 között készített pohárkészletet. Southerly szerint a tengerészeknek csak kevés holmijuk volt, néha egy tartalék ruha, egy pipa, egy kés vagy más személyes apróság. Ezek közül néhányat meg is találtak. "A tárgyaknak nem nagyon van személyes vonatkozása. S éppen ez a legnagyobb kihívás a kutatás számára, hogy megpróbáljon visszatalálni az emberekhez" - hangsúlyozza Southerly.
Égő gyújtózsinórt kötött a hajába
A régészek kutatása a kalóztársadalom egyik szokatlan alakjára, Feketeszakállra irányul. Igazi nevét, amely talán Edward Teach vagy Thatch lehetett, születési helyét és idejét is homály fedi. Tudott hajót kormányozni, de csak egy bizonyíték van arra, hogy írni is tudott - a hajónapló. `Nem ismerjük a magasságát, de úgy tűnik, magasabb volt, mint kortársai. Egy jelentésben szikár emberként jellemzik, s bizonyára karizmatikus személyiség lehetett`- meséli Lindley Butler, a Wentworthben található Rockingham Community College történelem professzora, aki Észak-Karolina történetével foglalkozik.
Feketeszakáll - a beszámolók szerint - a tengeri csaták előtt lassan égő gyújtózsinórt kötött hosszú fekete hajába, bár a kalózok inkább puskalövés nélkül szerették elfoglalni a hajókat. `Gyújtózsinórral a hajában és állig felfegyverkezve ijesztő figura lehetett. Igaz, hogy volt néhány pszichopata kalóz a tengereken, de Feketeszakáll nem tartozott közéjük. Nincs bizonyítékunk arra, hogy Feketeszakáll megölt vagy megkínzott volna bárkit is` - mondja a történész.
Nem sokkal ezután Feketeszakáll vezérhajója, az Anna Királynő Bosszúja, Észak-Karolina partjainál zátonyra futott. A hajótörést követően a kormányzó kegyelemben részesítette, és 1718. júniusában Feketeszakáll visszavonult. Ideje nagy részét az Észak-Karolina partjainál fekvő Ocracoke szigeten töltötte. Alexander Spotswood, Virginia kormányzója, azonban erősen kételkedett abban, hogy a hírhedt kalóz valóban felhagyott kétes hírű tevékenységével. Butler szerint a kormányzónak rémálmai voltak amiatt, hogy Feketeszakáll Észak-Karolina területén tartózkodott.
Csapatokat küldött ki, hogy elfogják a kalózt, és végül 1718. november 21-én össze is csaptak egymással Ocracoke szigetén. A kegyetlen küzdelem során Feketeszakállt megölték. Az áldozatok számáról eltérőek a vélemények, de a harcban legalább nyolc másik kalóz és nyolc brit tengerész is életét vesztette. A kalózvezér fejét levágták és egy karóra húzták, testét pedig a tengerbe vetették.