2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Középkori vidámparkot építenek Székesfehérváron

2007. március 12. 18:30

Makettekből építik fel Székesfehérváron a 16. századi koronázóvárost, a megvalósítás költségeit európai uniós pályázattal szeretnék előteremteni.

Az elképzelések szerint a hajdani Vidámpark területén, egy méter magas házakból épülne fel a várárokkal, várfallal körülvett középkori városmag, amelynek korhű makettházai közül négy méter magasan emelkedik majd ki a Szent István által alapított bazilika épülete - ismertette a részleteket Viniczai Tibor (MDF), alpolgármester.

A házak és a bazilika nagy méretkülönbsége azon a tényen alapul, hogy a régészeti ásatások, a korabeli feljegyzések, rajzok alapján bizonyos, hogy az államalapító szent király a korabeli Európa egyik legnagyobb méretű bazilikáját építette fel Alba Regiában. A templom mintegy 36 méter magas volt, nyolcezren fértek el a falai között, és tiszta időben Fehérvártól 40 kilométernyire is lehetett látni a tornyait.

A látványterv a templom maradványait haláláig kutató Kralovánszky Alán régésszel együtt dolgozó Szabó Zoltán építész készített el - mondta Viniczai Tibor. Már folynak a miniváros egyéb tervezési munkálatai is, annak érdekében, hogy mire az Európai Unió meghirdeti a pályázatokat, a város megalapozott, jó anyagot tudjon letenni az asztalra.

A makettváros azonban persze nem csak látványosságot jelent majd, hanem történelmi oktatóparkként is hasznos lesz. A jó néhány éve nem működő Vidámparkban a miniváros mellett egy kalandparkot is felépítenek majd, ahol számtalan játék, fából épült vár és sportolási lehetőség is lesz.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár