2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Félrevezető forrás lehet a Wikipédia

2007. március 27. 12:30

A bárki által szerkeszthető szócikkekből álló Wikipédia internetes enciklopédia tudományos használhatósága, szakmai színvonala már nem először okoz felzúdulást.

Amikor az amerikai Middlebury Főiskolán Neil Waters japán történelemmel foglalkozó csoportjának mintegy fele azt állította a vizsgán, hogy a jezsuiták támogatták a 17. századi Simabara lázadást Japánban, a professzor már sejtette, hogy a forráshasználat ügyében valami nagyon nincs rendjén. A jezsuiták ugyanis egyáltalán nem voltak abban a helyzetben, hogy támogatni tudjanak egy felkelést, mivel többségük rejtőzködni kényszerült. Hamarosan fény derült a probléma okára: a jelentéktelen, egyúttal pontatlan információ a Wikipédiából származott, amire a hallgatók felkészülésük során bukkantak.

Dr. Waters és történelem tanszék több professzora is észrevette, hogy a diákok dolgozataikban gyakran adják meg forrásként a Wikipédiát. Amikor magyarázatot kértek tőlük, azt válaszolták, hogy a középiskolában ez bevett gyakorlat volt. A japán történelem vizsgánál azonban betelt a pohár: Dr. Waters és a történelem tanszék figyelmeztette hallgatóit, hogy dolgozataik és vizsgáik során többé nem idézhetnek a Wikipédiából, és nem használhatják forrásként.

A tanszék tehát saját hatáskörében elutasította a Wikipedia forrásként való idézését, a szabad enciklopédia használatát azonban nem korlátozták. Don Wyatt tanszékvezető szerint ez nem is lenne praktikus, mert a Wikipedia túlságosan könnyen elérhető ahhoz, hogy a hallgatók ne használják. Az intézkedéssel azonban Middlebury belecsöppent egy vita közepébe, amelyben újságírók, jogászok és egyetemi tanárok azon feszülnek egymásnak, mire jók a Wikipedia önkéntesek által írt cikkei, ha gyakran téves információkat és néha még szándékos hazugságokat is tartalmaznak. A Wikipedia szerkesztői valóban több szócikket is visszavontak, mivel tartalmukat kártékonynak ítélték.

A Middlebury Főiskola eljárását azonban hamarosan szájára vette a diáksajtó, s több egyetem diákújságja, például Middlebury Campus című, hetente megjelenő újság is "cenzúra" bevezetésével vádolta a történelem tanszéket. A többség persze nem tartja szükségesnek, hogy mozgalmat indítsanak az eljárás ellen.

Az alapító Jimmy Wales

"A döntést nem tartom rossznak" - mondja Jimmy Wales, a Wikipedia egyik alapítója, és az alapítvány elnöke. "Lényegében ugyanazt ajánlják, amit mi is akartunk - a diákok ne idézzenek enciklopédiákból. Remélem az Encyclopaedia Britannicából sem idéznek. Ha megtiltották volna a Wikipedia olvasását, akkor jót nevetnék. Hiszen ezzel az erővel azt is mondhatták volna, hogy ne hallgassunk rock and rollt."

A Wikipedia angol nyelvű oldalát decemberben az Egyesült Államokban mintegy 38 millióan látogatták, és internetezés közben aligha lehetne kikerülni, mivel a Google sok esetben első helyen a Wikipédiát adja meg találatként.

Néhány főiskolán szerencsére a tanárok kreatív erőforrást látnak a Wikipédiában, s olyan témák kidolgozását adják feladatul diákjaiknak, amelyek később szabad felhasználású szócikként jelenhetnek meg. A netes lexikon listát vezet ezekről az iskolákról és egyetemekről: eszerint tavasszal a Kelet-Angliai Egyetem és az ohiói Oberlin College hallgatói a Közel-Keletről és az ókori Rómáról fognak cikkeket készíteni a Wikipédia számára.

Ami a jezsuitákat illeti, már nem szerepelnek a Simabara-lázadásról írt szócikkben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár