2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Gatyába ráznák a brit töriórákat

2007. május 14. 11:00

Amerikai mintára, személyes történetek bemutatásával oktatná a történelmet a korábbi brit külügyminiszter, Jack Straw.

Jack Straw, a brit Alsóház vezetője nemrég azt indítványozta, hogy Angliának a nemzeti identitás építésében követni kellene Amerikát, ahol az ország történetét egyes személyek éltén keresztül ismerik meg. A gyerekeknek így Straw szerint mindenképp ismerniük kellene az ország legfontosabb eseményeit: a Magna Cartát, a polgárháborút, a Jognyilatkozatot, a szavazati jogért folyó harcot és a második világháborút, hogy jobban megérthessék Nagy-Britanniát, és a különböző etnikai csoportok ezáltal közelebb kerülnének egymáshoz.

Trident, trikolór és Trianon, avagy problémák a magyar törioktatásban

Straw indítványa azonban haragot váltott ki a történészek között, akik rajta keresztül azzal vádolják a kormányt, hogy teljesen leépítette a történelemtanítást. 2000-ben ugyanis rugalmas tantervet vezettek be az iskolákban, és az 5-14 éves korosztály kötelező tananyagából eltávolítottak minden királyt és királynőt a hozzájuk kapcsolódó évszámokkal és csatákkal együtt. A hastingsi csata, VIII. Henrik, I. Erzsébet és a Magna Charta ezzel kikerült a kötelező tananyagból, helyükre általánosabb témák kerültek, mint például "Anglia 1066 és 1500 között".

"Ez a kormány annyira felhígította a tananyagot, hogy a gyerekeknek alig van esélyük az angol történelem megismerésére. A mostani iskolások tudatlansága elképesztő. Jack Strawnak igaza van abban, hogy felvetette a sürgős odafigyelést igénylő témát, de ez túl kevés, és túl későn jött. A jelenlegi tanterv alig tartalmaz kötelező történelmi témákat, és egyáltalán nem segíti a Jack Straw által javasolt elbeszélő történetmesélést."

A kérdést nehezíti, hogy 2002-ben bevezették a kötelező állampolgári ismeretek tantárgyat, így akkortól annak keretében kell tanítani az "angol értékeket", mint például, a szólásszabadságot, a jogrendet, a kölcsönös toleranciát és az emberi jogokat. A történészek szerint ez a lépés sok iskolában teljesen száműzte a történelmet az órarendekből.

"Jack Straw képmutató. Ez a kormány szorította annyira háttérbe a történelemoktatást, hogy majdnem teljesen eltűnt a tantervekből" - állítja Sean Lang, a Történelmi Társaság tiszteletbeli titkára.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár