2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Németre fordították a bori munkatábor túlélőinek visszaemlékezéseit

2007. június 1. 09:00

Németül is megjelent az a kötet, amely az egykori bori munkatábor túlélőinek visszaemlékezéseit tartalmazza - jelentette be Botos János, a budapesti Holokauszt Emlékközpont munkatársa.

A 2004-ben Magyarországon Kényszermunka, erőltetett menet, tömeghalál címmel megjelent könyvet Zwangsarbeit, Todesmarsch, Massenmord címmel a napokban adták ki Németországban.

A könyvben néhány túlélő visszaemlékezései olvashatók korabeli dokumentumokkal és fényképekkel kiegészítve. A kötet bemutatja a mai Szerbia területén lévő tábor hétköznapjait, a magyar őrség viselkedését, tényeket és adatokat közöl a hírhedt halálmenetről.

A bori munkatáborban, amely a környék rézbányáihoz szolgáltatott munkaerőt, 1943-ban és 1944-ben több mint hatezer magyar zsidó munkaszolgálatost alkalmaztak, akik embertelen körülmények között, az őrök brutalitásától kísérve végezték munkájukat.

Az építő- és bányamunkát a magyar katonai őrség, az úgynevezett keretlegénység kegyetlen bánásmódja tette hírhedtté. A tábort 1944 őszén kiürítették, a kényszermunkásokat gyalogmenetben hajszolták nyugatra; a menetben sokan haltak meg.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár