2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Emlékművet kaptak a kommunizmus áldozatai Washingtonban

2007. június 14. 10:00

"A kommunizmus több mint százmillió áldozatának" állít emléket, egyben függetlenséget és szabadságot követel "valamennyi rab nemzetnek és népnek" a kommunizmus áldozatainak washingtoni emlékműve.

Az amerikai kongresszustól nem messze elhelyezett köztéri szobor - egy fáklyát tartó nőalak - avatási ünnepségén beszédet mondott George Bush amerikai elnök és a magyar származású Tom Lantos, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke. Az elnök beszéde nem volt mentes az aktuális poltikai párhuzamoktól sem, hiszen szerinte `a kommunistákhoz hasonlóan az erőszakos iszlám radikálisok is bukásra vannak ítélve`.

Az amerikai kongresszus 1993-ban fogadott el törvényt arról, hogy a kommunista világdiktatúra áldozatainak emlékére emlékmű épülhet Washingtonban. A Republikánus Párt és a Demokrata Párt által egyaránt támogatott törvény nyomán alakult meg a Kommunizmus Áldozatainak Emlékműve Alapítvány, amely csaknem egymillió dollár magánadományt gyűjtött össze a szoborállításra.

A három méter magas bronz alkotás annak a nagy méretű fehér szobornak a kicsinyített mása, amelyet 1989-ben kínai diákok emeltek a Tienanmen téren, és amelyet kínai harckocsik a demokratikus mozgalom vérbefojtásával leromboltak. A szabadság istennőjének Tienanmen téri szobrát a New York-i Szabadság-szoborról mintázták. Mint az amerikai sajtó megjegyezte, az emlékmű, amelyet eredetileg a Capitolium dombján szerettek volna felállítani, nincs a turistaútvonalak mentén. Aki viszont szemből nézi a három főút kereszteződésében emelt bronzszobrot, a fák lombkoronái felett ráláthat a Capitolium fehér kupolájának tetején álló, szintén bronzból készült Szabadság-szoborra.

Az emlékalapítvány először egy 100 millió dolláros múzeumot szeretett volna építeni Washingtonban az ottani Holokauszt Emlékmúzeum mintájára. Lee Edwards alapítványi igazgató - akinek Bush elnök az avatási ünnepségen külön köszönetet mondott erőfeszítéseiért - egykor nemes célnak nevezte, hogy a hidegháborús években a kommunista diktatúrák által megölt emberek mindegyikének emlékére egy dollárt fordítsanak. Az alapítvány vezetése körüli gondok és főleg az adománygyűjtési nehézségek miatt a múzeum építésének ötletét azonban elvetették.

A washingtoni emlékalapítvány adatai szerint a kommunista önkényuralmi rendszerek 100 millió ember életét követelték az egykori Szovjetuniótól kezdve, Lengyelországon, Románián és Kínán keresztül Kubáig, Észak-Koreáig. Kína diktátorai 65 millió embert mészároltak le, a Szovjetunióban 20 millióan pusztultak el. A "kommunista holokauszt" több áldozatot követelt, mint az összes 20. századi háború együttvéve; Észak-Koreában és Kambodzsában 2-2 millióan, Afrikában 1,7 millióan, Afganisztánban 1,5 millióan, Vietnamban egymillióan haltak meg, az egykori kelet-európai kommunista államokban szintén egymillióra tehető az áldozatok száma.

Az emlékalapítvány az interneten virtuális múzeumot akar létesíteni és a jövőben valamikor valódi múzeumot is épít azzal a céllal, hogy megismertesse a világot a kommunizmus bűneivel és áldozataival.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár