2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Egyiptomban tekéztek a rómaiak

2007. július 31. 12:00

A teke igen népszerű sport lehetett az ókori Egyiptomban - állítják az olasz régészek, akik Kairótól 90 kilométerre délre folytatott ásatásaik során találták meg egy 1700 éves pálya maradványait.

A teke, a biliárd és a kugli keverékének számító játékot az egykori Narmuteoszban, a mai bowlingpályák prototípusának is tekinthető tágas teremben játszották. A szoba egy lakóépület része volt, amelyet az i.sz. 2-3. század között használhattak. `Először a szobát fedeztük fel a nagyon gondosan megépített mészkő padlóval. Utána találtuk meg a pályát a kétkőgolyóval` - nyilatkozta a Pisai Egyetem egyiptológusa, Edda Bresciani a Discovery Newsnak.

A 4 méter hosszú és 20 centi széles pályán egy nyílás is volt, ami alatt a Messinai és Trieszti Egyetem kutatói egy nagy, finom homokkal megtöltött terrakotta vázát találtak. A golyóknak különböző átmérője volt: az egyik teljesen kitöltötte a nyílást, míg a másik simán végiggurult a pályán. Bresciani szerint a játékban két fél vehetett részt a pálya két végéről, és míg az egyik a kisebb, addig a másik a nagyobb labdát guríthatta a lyuk felé.

A nagyobb golyó feladata így az lehetett, hogy megakadályozza a kisebbet a lyuk eltalálásában. Miután aztán ez megtörtént, a kisebbet könnyen kivehették a homokkal töltött edényből. A kutatók a játékot egy hasonló pálya megépítésével tesztelték, és szerintük az "elég jól" sikerült.Bresciani szerint eddig sehol nem találtak hasonló ókori játékot, így azt minden bizonnyal Egyiptomban találták fel.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár