2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Bolyongjon a budai vár középkori pincéiben!

2007. augusztus 30. 10:00

Októbertől csoportokban, idegenvezetővel látogatható a Budavári palota nyugati oldalán feltárt, a 13. századtól épült pincerendszer - jelentették be a műemléki terület átadásán Budapesten.

`Városunk 750 éves múltjával nézünk most szembe` - mondta Schneider Márta, a kulturális tárca szakállamtitkára az 1900-ban lebontott házak alatt kialakított, majd a lebontáskor betemetett egykori borospincékről szólva. A Szent György tér alatt feltárt 1300 négyzetméteres járatrendszer rendezési tervét 1997-ben készítették el, míg a munkálatok 2004-ben, a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) által végzett régészeti feltárás után kezdődtek el.

A Reneszánsz Kőfaragó Zrt. által végzett munkálatokhoz szükséges 780 millió forintot az Oktatási és Kulturális Minisztérium költségvetéséből finanszírozták. A költségek a tervezést és a régészeti munkálatokat is számítva elérték az egymilliárd forintot - mondta Szamkó Katalin, az ingatlant kezelő Budai Várgondnokság Kht. vezetője.

A különlegesen megvilágított, több tucat helyiségből álló, labirintusszerű pincerendszerben középkori kutakat és egy 13. századi zsidó rituális fürdőt, mikvét is feltártak, a pince falában ma is láthatók az egykori mécsestartó fülkék. Több helyen sikerült az eredeti falazatot és boltíveket megmenteni. A feltárásnál előkerült használati tárgyak, szobor- és edénytöredékek, ékszerek a BTM gyűjteményébe kerültek, közülük sok már látható a múzeumban.

A műemléki komplexum hasznosítására a Budai Várgondnokság Kht. által kiírt pályázat várhatóan a jövő héten jelenik meg. A magyarországi borkultúra múzeumi bemutatására a kiírást követően egy hónapig lehet jelentkezni, a kht. minisztériumi és önkormányzati szakértői még az idén döntenek. "Itt az ideje végre, hogy ezeket a háborús foghíjakat, a leglátogatottabb világörökségi területeket rendbe tegyük" - mondta Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere. Hozzátette, hogy a most befejeződött munka "fontos pont, amely lendületet fog adni a további ilyen és ehhez hasonló feladatok elvégzéséhez".

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár