2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Exhumálás oldhatja meg a viking királynő rejtélyét

2007. szeptember 12. 12:00

Norvég régészek hétfőn exhumáltak egy 100 éve megtalált, majd 60 éve visszatemetett viking királynőt, mert abban bíznak, hogy végre megfejthetik a vele kapcsolatos 1200 éves rejtélyt.

Norvégia déli részén, a fűvel benőtt Oseberg domb belsejében a kutatók szerint egy királynőt, s rituálisan kivégzett szolgáját temették el. Más vizsgálatok szerint a sírban egy előkelő anyát és lánya nyugszik, mindketten 834-ben ugyanabban a betegségben hunytak el. Egil Mikkelsen, az Oslói Kultúrtörténeti Múzeum igazgatója a helyszínen elmondta, hogy a sír eredetét most DNS-vizsgálattal próbálják megfejteni.

Hétfőn négy ember emelte ki azt az alumínium koporsót, amely a két nő csontjait tartalmazta. A két nőt eredetileg egy 22 méteres hajóban temették el, amit a 20. század elejének egyik legnagyobb régészeti szenzációjaként eredetileg 1904-ben tártak fel. Az Oseberg nevet viselő hajó jelenleg Oslóban található, míg a nőket a szakmai kritika kereszttüzében temették újra 1948-ban. A mostani exhumálást közel 200-an, köztük több iskoláscsoport is nyomon követte.

Mikkelsen szerint a mostani vizsgálat a két nő közti rokonságra is fény deríthet. Ha azonban a rokonság nem bizonyítható, akkor vélhetően egy királynőt és annak szolgálóját temethették a dombba. "Ebben az esetben egy rituális gyilkossággal állunk szemben, ami nem egyedülálló a viking világban: egy dán sírban például egy idősebb férfi mellé egy lefejezett fiatalt helyeztek" - állítja.

A csontok kémiai analízise alapján megállapítják, hogy mivel táplálkoztak. "Ha az 'anya és lánya esettel' állunk szemben, akkor ők nagyjából ugyanazt ehették" - véli a kutató. Ha azonban a másik teória igaz, akkor Mikkelsen szerint az étrendjük is más lehetett. A vikingek közül ugyanis vadhúst főleg a tehetősebbek ettek, míg a szegények általában hallal táplálkoztak.

A vizsgálatok közel egy évig tartanak Oslóban. A régészek a mostani feltáráskor egyben 20 darab egyedi norvég koronát is elhelyeztek a sírban, amelyek egyik oldalán az Oseberg hajó, míg a másikon a 2007-es dátum szerepel, hogy a jövő régészei számára ezzel is jelezzék: mikor bolygatták meg utoljára a területet.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár