2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Gazdasági felvirágzást hozott Hadrianus fala

2008. november 24. 08:47 The Daily Telegraph

Hadrianus fala nem a katonai megszállás gyűlölt szimbóluma volt: a brit régészek legújabb kutatási eredményei szerint ennek épp az ellenkezője igaz, és az építmény és környéke hatalmas gazdasági lehetőségeket jelentett a térségben élők számára.

43-ban, az építmény keletkezése előtt néhány nemzedékkel a római hadsereg megtámadta Britanniát. Északi irányba haladva, 84-ben sikerült legyőznie a Skócia északkeleti felében fekvő Mons Graupiusban vívott csatában a kaledóniai törzseket. Róma diadala azonban tiszavirág életűnek bizonyult. Amikor 122-ben Hadrianus megérkezet Britanniába, a római csapatok már visszavonulásra kényszerültek, egészen a Tyne-völgyig. Ott kialakították a Stanegate-vonalat, s erődítmények sokaságát hozták létre. Ily módon egy 128 kilométeres védővonalat vontak Corbrigde-től a nyugaton fekvő Carlisle-ig.

A barbárok feltartóztatására Hadrianus a Tyne-völgytől északra, nyolc év alatt hatalmas falat építtetett. A fal 120 kilométer hosszú, mintegy 4,5 méter magas, 3 méter széles, egyik tengerparttól a másikig húzódik. Az építményt római mérföldenként (1481 méter) erődökkel egészítették ki. Két erőd között meghatározott távolságban két-két bástyát helyeztek el. Az erődökben sok ember fért el, de a katonák többsége a faltól délre állomásozott. Ezen azonban változtattak, tizennégy új erődítményt építettek fel, amelyekben több tízezer római katona volt. A bástyákkal, tornyokkal és erődítményekkel megerősített fal mellett a rómaiak utakat is építettek és létrehozták a hadtáp támaszpontjait. További részletek

Ez a helyiek számára komoly gazdasági lehetőségeket biztosított: a falakat védő katonaság kiszolgálása miatt a környező területek gazdasági rendszere teljesen átalakult, hiszen a római hadsereg korlátlan mennyiségű élelmet és árut fel tudott venni. Éppen ezért a földművesek, kereskedők, iparosok, vagy éppen prostituáltak komoly hasznot húztak az ott állomásozó csapatokból.

Az English Heritage örökségvédelmi szervezett által végeztetett kutatásban 2700 korábban ismeretlen történeti emléket tártak fel, így prehisztorikus temetődombokat, római kori földműves eszközöket, a középkori juhtenyésztés emlékeit, vagy a 19. századi bányászat nyomait és még egy második világháborúős ágyú roncsát is megtalálták. Az elmúlt 60 évben a fal környékéről készített 30 ezer légifotó alapján végzett kutatás egyedülálló betekintést kínál a környék gazdaságtörténetének változásába és átalakulásába,

Ennek alapján mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy a római hadsereg egyáltalán nem irtotta ki a helyieket, hanem azok békében éltek együtt a katonákkal, és megélhetésüket is ennek köszönhették. Ez jelentkezett a fal építésekor is, amikor a rómaiak a legtöbb esetben alkalmazkodtak a földművesek igényeihez.

A kutatásban résztvevők szerint az őslakosok amint túljutottak a megszállás okozta sokkon, máris meglátták a lehetőséget a rómaiak ellátásában. A fal építése pedig egyfajta gazdasági robbanást eredményezett, és új piacok alakultak ki a megszállók ellátására. A légfotók is ezt bizonyították: a fal mindkét oldalán intenzív termelésre állították át a földterületeket, hiszen a katonaság számára szinte végtelen mennyiségű élelmiszerre volt szükség.

Ez a rómaiak számára is fontos, volt, hiszen a helyi őslakosok erőszakos asszimilálásával a hadsereg nem tarthatott volna ki még egy évig sem. Az együttműködés azonban a hosszú távú katonai jelenlét alapvető feltételeit teremtette meg. Emellett a gazdasági hatások is igen jelentősek voltak: a rómaiak új áru- és élelmiszercikkeket honosítottak meg, és ekkor jelentek meg mediterrán borok, az oliva olaj, az új ékszerek, és a drága üvegholmik a térségben. A helyieknek emellett persze valószínűleg adót is kellett fizetni, ám az együttműködés ennél - mindkét irányban - jóval sokrétűbb, és összetettebb volt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár