2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Tárlattal tisztelegnek az egykori nagykörúti villamosok formatervezője előtt

2007. október 17. 08:00

Stefan Lengyel, a régi nagykörúti villamosokat is jegyző formatervező életművéből nyílt kiállítás 70. születésnapja alkalmából a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Ponton Galériájában.

A Design Hét keretében nyílt tárlat Stefan Lengyel munkásságának főbb alkotásait és állomásait mutatja be: a most hetvenéves formatervező nevéhez fűződik a Calypso magnó, vagy a 4-es és 6-os vonalán közlekedett legendás csuklós villamos is, amely a budapestiek hétköznapjait is átalakította.

A Ponton Galéria összegzése szerint még a szűkebb szakma számára sem köztudott, hogy Stefan Lengyel idegenben milyen széleskörű, számtalan díjjal jutalmazott tervezői tevékenységet folytatott, miközben tanárként, tanszékvezetőként, vendégprofesszorként, a szakmai közélet szervezőjeként szintén nemzetközi reputáció övezte. "Világcégek tanácsadója, több mint 30 design-díj birtokosa, s mi itthon alig tudunk róla valamit" - emeli ki a közlemény.

A Ponton Galéria ismertetője szerint Stefan Lengyel 1937-ben született Budapesten. 1961-ben kitüntetéssel diplomázott az Iparművészeti Főiskola formatervezés szakán, diplomamunkája a csuklós villamos volt. Önálló designerként magnetofonokat, laboratóriumi- és mérőműszereket, szerszámgépeket, folyami személyhajót, automata gépsort tervezett.

Pályájának legjelentősebb részét Németországban töltötte: 1964-től Ulmban, a Hochschule für Gestaltungon, majd az esseni Folkwangschule für Gestaltung Industrial Designban. Idővel nemcsak az iskolát formálta világszínvonalú műhellyé a társadalmi vonatkozású tervezési feladatok és az interdiszciplináris, problémaorientált metódusok előtérbe helyezésével, de maga is a legismertebb tervezők egyikévé vált. E korszak emlékezetes terméke a közúti takarítógép: a több cég közreműködésével elkészült prototípust 1972-ben a formatervezés neves elismerésének számító Braun-díjjal jutalmazták.

1990 és 2000 között Stefan Lengyel a Helsinki Design Egyetem tanácsadó bizottságának a tagja volt, s vendégprofesszorként előadásokat tartott, workshopokat vezetett amerikai, kanadai, olasz, spanyol, kínai és japán egyetemeken. A legkülönfélébb ipari cégeknek tervezett, munkáival számos díjat nyert, hosszú időn át nagynevű cégek (Miele, Aral, Rosenthal) tanácsadója volt.

1985 óta rendszeresen megfordul Budapesten is, ahol 1992-ben címzetes egyetemi tanári címet kapott. 2001 és 2007 között a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Formatervező Tanszékének vezetőjeként több évtizedes gyakorlati és elméleti tapasztalatát hasznosította. Egykori hallgatóinak segítségével munkakapcsolatot épített ki az egyetem és több vezető világcég (Braun, Mercedes, Miele, Grohe, Vorwerk) között. A budapesti hallgatók ily módon bepillantást nyernek az ottani designstúdiók munkájába, a tervezőkkel közvetlen kapcsolatba kerülve közös projekteken dolgoznak.

A jubileumi életmű-kiállítás november 24-ig tekinthető meg.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár