Mozikban a Tudor marketing győzelme

Csütörtöktől a magyar mozikban is látható az I. Erzsébet angol királynő életéről készített Elizabeth folytatása, az Aranykor. Az igen színesre, ám kevésbé hitelesre sikerült alkotás nem tudott túllépni saját árnyékán.

A látványtervezők győzelme a cselekmény felett

Shekhar Kapur indiai rendező tíz évvel ezelőtt készítette el nagy sikerű alkotását Erzsébet angol királynő hatalomra jutásáról, a katolikusok és protestánsok közti politikai cselszövések és ármányok világáról. A sötétre és igen hidegre sikerült alkotás - bármennyire is hiányoznak belőle a hiteles elemek - a székbe szögezte a nézőt, és lenyűgözően vázolta fel a mai napig az egyik legnagyobb angol uralkodó fiatalkorát.

Most eljött a folytatás ideje, és Kapur a királynő fénykorát (az 1585 és 1588 közötti eseményeket), Stuart Mária kivégzését és a Nagy Armada felett alkotott győzelmet filmesítette meg. Felemás módon sikerült ennek megvalósítása: az előző opusszal szemben a forma legyőzte a tartalmat, a csodálatos vásznak, bársonyok és enteriőrök vontatott és sekélyes történet kellékei csupán.

A film ugyanis még elődjénél is messzebb került az árnyalt, hiteles valóságábrázolástól, amit már a bevezető igen sarkosra sikerült feliratai is megelőlegeznek. A történet és az elkerülhetetlen cselszövések a későbbi korok romantikus lelkületű szépíróinak fantáziájába illően érzékeltetik Stuart Mária tragédiáját, Sir Walter Raleigh színre lépését, vagy épp az Escorialba visszahúzódó, a filmvásznon luciferi jelleget öltő II. Fülöp világát, illetve az Armada lélegzetelállító behajózását.

Mindezen felülemelkedve persze még mindig az a helyzet, hogy a film mitikus mondanivalója túl messze került a valóságtól, mintha csak a forgatókönyvírók az Erzsébet uralkodásának végére kialakult politikai marketing-szólamokból dolgoztak volna. Kapcsolódó cikkünk Hollywood és a történeti hitelesség viszonyáról.

Már a film címe is árulkodó lehet, hiszen az 1558 novembere és 1603 márciusa között az angol trónon ülő királynő tevékenységével kapcsolatban az "Aranykor" kifejezés a brit történelem egyik leghíresebb mítosza. Magát a kifejezést éppen Erzsébet uralma végén kapták fel: 1601 novemberében a királynő az Alsóház tagjai előtt tartotta meg - az angolul Golden Speech-nek ismert - búcsúbeszédét, amelyben főként saját magát méltatta. Uralkodása mégis kiemelkedő, hiszen a korábbi évtizedek vérengzéseit prosperitás és nyugalom követte, amelyet azonban a szólás- és vallásszabadság korlátozásával, diktatórikus hatalomgyakorlással ért el.

A beszéd is azt tükrözi, amit a királynő egész élete: Erzsébet ugyanis hatalomra jutásától kezdve ügyelt arra, hogy milyen képet alakít ki másokban. Nyilvános megszólalásait gondosan megírták, megszerkesztették, majd jelentették meg és terjesztették igen széles körben. A királynő ugyanilyen gondosan felügyelte, hogy ki, mit és hogyan nyilatkozik róla, és a negatív véleménnyel fellépőket hamar elhallgattatták. Derek Wilson angol történész szerint Elizabeth udvara a modern politikai PR előfutára volt, mert maximálisan kiaknázott minden lehetőséget, ami sikeres uralkodásából következett.

Mítoszképzés Tudor módra

A legismertebb mítosz az, hogy Erzsébetnek Angliában egyedülálló módon, gyenge nőként kellett helyt állnia a férfiak világában. Ez alapvetően hamis: a 16. században ugyanis nem egy olyan esettel találkozunk, amikor női uralkodók vették kezükbe az állam ügyeit.

Az egyik legjobb példa éppen Erzsébet nővére, VIII. Henrik és Aragóniai Katalin lánya, Mária volt, aki a véres rekatolizáció és a spanyol unió felé terelgette az országot. Híres női uralkodó volt Erzsébet nagynénje, Tudor Margit is, aki férje, IV. Jakab 1513-as floddeni halála után vette kezébe a skót ügyeket, míg fia, V. Jakab nagykorú nem lett. Jakab feleségeként 1542 és 1560 között egy újabb erős nő tűnt fel a szigetországban: Guise Mária, aki a katolikus és protestáns frakciók között egyensúlyozva érte el, hogy lánya, Stuart Mária legyen a trón örököse.

Az összehasonlítás nemzetközi szinten sem állja meg a helyét, hiszen hasonlóan erős nő volt Pármai Margit, II. Fülöp féltestvére, aki a németalföldi szabadságharc idején vezette a spanyol adminisztrációt (1559-67), és korábban itt tűnt fel a II. Lajos magyar uralkodó feleségeként ismert Habsburg Mária is. Nem feledkezhetünk meg Medici Katalinról sem, aki három fia, II. Ferenc, IX. Károly és III. Henrik uralkodása során látott el régensi szerepkört Franciaországban - polgárháborúba és széthúzásba taszítva az országot.

A másik közkedvelt mítosz szerint Erzsébetben a romantikus szerelmet legyőzte a hazáért vállalt felelősség, kötelesség-érzet. Mindezt persze tudatosan alakították így az udvarban, hogy megmagyarázzák: miért nem ment férjhez és szült örököst a királynő. Uralkodása első 20 évében Erzsébet állandó nyomás alatt állt, hogy házasodjon meg, és többször kezdett olyan férjkereső tárgyalásokba, amelynek aztán semmilyen eredménye sem volt.

Az önmegtagadást a történészek szerint a filmben túlzásba vitt kötelességtudat helyett a túlélés vágya inspirálhatta. A királyoknak több szeretője és törvénytelen gyereke is lehetett, ám a női uralkodók számára ez nem volt lehetőség: egy túl erős férfi kiválasztásával könnyen azt kockáztatta, hogy háttérbe szorul, és olyan helyzetbe kerül, mint élete első 25 évében volt. Amint pedig Medici Katalin mintája is mutatja, a szeretők igen komoly befolyást jelentettek, akár polgárháborúba is sodorhatták volna Angliát.

Végül pedig a legismertebb, a film által is terjesztett mítosz: a szűz királynőé, aki Angliának szentelte az életét. Ebből azonban egy szó sem igaz: az udvari propaganda ezt csupán azután találta ki és erősítette meg, miután Erzsébet túlhaladta a gyerekvállalásra alkalmasnak tartott kort. Igaz ugyanakkor, hogy nem lehetett könnyű a királynő környezetében élni, mert mindenkit igen rövid pórázon fogott, és még valódi szerelme, Robert Dudley sem nősülhetett meg 18 éven át Erzsébet féltékeny kirohanásai miatt.

Kinek ajánljuk? Annak, aki még nem látott égő hajóról leugró lovat úszni alulról felvéve. Annak, akit nem zavar nagyon, ha elrajzolt karakterek kedvéért kicsit torzul a történeti valóság. Annak, aki csípi a munkájuknak élő, szingli női vezetőket.