2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Artemisz templomában prédikált Szent Pál

2007. november 27. 10:00

A Messinai-szoros mélyén megtalálták azokat a köveket, amelyek először "hallhatták" Itáliában Szent Pál prédikációját - számolt be róla a La Reppublica című olasz napilap.

Az egykori Artemisz-szentély, amelynek maradványai Reggio Calabria és Messina között nyugszanak a tenger mélyén, a 16. században süllyedt el, de 7-8. századi dokumentumok utalnak arra, hogy Szent Pál apostol járt a templomban és engedélyt kért, hogy falai között hirdethesse Jézus Krisztus evangéliumát.

Kérése teljesülhetett, egy feltétellel: addig beszélhet, amíg egy törött oszlopra helyezett gyertya a végére ér. Amikor azonban a gyertya már-már ellobbant, a hagyomány szerint az oszlop gyúlt lángra és Szent Pál ennek fényénél hirdethette tovább az igét. Ez az oszlop a mai napig látható a Reggio Calabria-i katedrálisban, de ugyanitt épült fel az Artenisz-szentélyen Itália első keresztény temploma, amely egy 16. századi folyószabályozás következtében merült alá.

Ennek a templomnak romjait találták meg a búvárok a víz alatti homokba fúródva a calabriai tengerparttól alig 30 méterre, 7-8 méter mélységben. A történelmi leletet Carmelo Santonocito írónak köszönheti a világ, aki történelmi regényben akarta felidézni a városban i.e. 5. században uralkodó görög Anaxilaosz türannoszt.

Santonocito előtanulmányaiba bevonta Daniele Castriziót, a Messinai Egyetem régészét is, és így tudták meghatározni az egykori szentély helyét. Néhány hónapja kezdték még csak el a vízalatti kutatást, de máris számos, követ és oszlopot találtak egy 80 méteres átmérőjű területen, és a formák is arra utalnak, hogy ezek valamikor egy görög-római szentély részei voltak - írta a La Repubblica című olasz napilap.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár