2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Bezár Hitler kedvenc reptere

2008. április 29. 10:00

Bezárják Európa és egyben Németország legrégebbi repülőterét, a tempelhofit - erősítette meg a német főváros kormányzó polgármestere.

A német fõváros történetében vasárnap elsõ ízben rendeztek referendumot, mégpedig Európa és egyben Németország legrégebbi repülõterének jövõjérõl. Késõ esti eredmények szerint a részvevõk mindössze egyötöde szavazott az 1923-ban létesített repülõtér megmentésére.

A szociáldemokraták és a Baloldal koalíciója által irányított berlini szenátus már az év elején a gazdaságtalannak tartott repülőtér októberi bezárása mellett döntött, egy civil szervezet azonban népszavazást kezdeményezett annak megakadályozása érdekében. Korábban a Führer kedvenc repülőterét Ronald Lauder, a híres szépségipari cég tulajdonosa és egyben a világ egyik leghíresebb zsidó örökségvédője igyekezett megmenteni a bezárástól - sikertelenül.

A leadott szavazatok 99 százalékának összeszámlálása után egyértelművé vált, hogy elsősorban az alacsony részvétel miatt Tempelhof nem kapta meg a további működéshez elvileg szükséges, a szavazásra jogosultak 25 százalékát jelentő 610 ezer szavazatot. Ehelyett a további működés mellett a jogosultak kevesebb, mint 22 százaléka voksolt.

A bezárást azonban valószínűleg a kezdeményezés sikere sem akadályozhatta volna meg. A referendum ugyanis nem volt kötelező érvényű. Klaus Wowereit kormányzó polgármester, a berlini szenátus vezetője pedig a népszavazás előestéjén ismételten kijelentette, hogy az eredménytől függetlenül Tempelhofot mindenképp bezárják.

Az önálló tartománynak számító fővárost kormányzó "vörös-vörös" koalíció a repülőtér bezárását kezdeményezve arra hivatkozott, hogy annak működése immár gazdaságtalan, s funkcióit 2011-től amúgy is a schönefeldi repülőtér nagyszabású kibővítésével tervezett Berlin Brandenburg International (BBI) nemzetközi légikikötő veszi át. A polgármester arra figyelmeztetett, hogy ellenkező esetben a BBI jövője is kérdésessé válhat, vagy legalábbis építése felettébb elhúzódhat. Wowereit emellett arra hivatkozott, hogy a lipcsei szövetségi közigazgatási bíróság tavaly decemberben már áldását adta a repülőtér bezárásához.

Ezzel szemben a referendum szervezői - a helyi konzervatív CDU és a liberális FDP, valamint a gazdaság tekintélyes képviselőinek támogatásával - azzal érveltek, hogy Tempelhof több mint ezer ember számára biztosít munkahelyet, a jövőben is fontos beruházási lehetőségeket nyújt, továbbá szükségszerűen kiegészítheti a BBI tervezett működését. Ráadásul Tempelhof az elmúlt évtizedekben, a német történelem viharaiban amúgy is a berliniek szívéhez nőtt.

A helyi CDU az FDP a repülőtér jövőjét elsősorban magáncégek repülőgépei, továbbá kisebb mértékben a belföldi utasforgalom számára képzelte el, a szociáldemokraták viszont - Wowereit polgármesterrel az élen - immár csak egy hatalmas kulturális parkot terveztek el Tempelhof helyén. A referendumot a legmagasabb rangú politikusok körében is heves vita előzte meg. A konzervatív Angela Merkel kancellár a leghatározottabban Tempelhof mellett foglalt állást, helyettese, a szociáldemokrata Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter pedig hasonló határozottsággal ellene.

Berlin jelenleg három repülőtérrel rendelkezik, mégpedig Tempelhof mellett a Tegel és az egykori NDK-tól "örökölt" Schönefeld repülőtérrel. Szakértők szerint mind inkább deficites és kihasználatlan Tempelhof helyett a jövőt csakis Tegel és Schönefeld jelentheti, s különösen az utóbbi, ha bővítésre kerül.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár