Vallásháborúval indult az európai öldöklés

Volt, akit kidobtak az ablakon

1618-ban a Habsburg dinasztia volt a legerősebb hatalom Európában. `Austriae est imperatura orbi unverso`, hangzott a büszke szózatuk, és nem minden alap nélkül dicsekedtek. Az övék volt Austria és Tirol, Styria, Karintia, Carniola, Magyarország azon területei, amik nem voltak török kézen, Szilézia, Moravia, Lusatia, és Csehotszág, Burgundia nyugati része, délen olasz területek a Nápolyi királyság, Szardínia és Szicília.

A spanyol és portugál király is közülük került ki, és megvetették a lábukat az újvilágban is Chilében, Peruban, Brazíliában és Mexikóban: a házasodás politikája sikeresebb volt a hódításnál. Európa többi része azonban egyre inkább rossz szemmel nézte a házasodás politikájának diadalát, a Habsburg hatalom felemelkedését. A hagyományos európai eszme, a hatalmi erőegyensúly nem engedhette meg az ilyen mérvű felemelkedést.

A konfliktus kitöréséhez azonban még szükség volt egy casus bellire, melyet a csehországi események szolgáltattak. Közvetlen előzménynek tekinthető, hogy 1617-ben Ferdinánd főherceget - a német-római császári cím várományosát - cseh királlyá választották, amelyhez a rendek nem adták hozzájárulásukat. Királyuknak pfalzi Frigyes herceget választották meg Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem ellenében, akit a csehek sokáig bíztattak a királysággal.

Az uralkodó - ahelyett, hogy utólag megpróbálta volna elnyerni támogatásukat - protestáns templomok elfoglalásával, lerombolásával sorra sértette meg az 1609-es - a cseh rendek vallásszabadságát és alkotmányát garantáló - hitlevél pontjait. Ez alapján jogosan tarthatjuk a háborút a vallási ellentétek nyílt agresszióba torkollásának, a harmincéves háborút - annak kezdeti szakaszában mindenképpen - vallásháborúnak.

Már a 16. század közepe óta tartott a viszálykodás a csehországi rendek és az uralkodó között, amely 17. század második évtizedében a Habsburg-dinasztián belüli ellentétek nyomán veszélyesen kiéleződött. A nyílt konfliktus kirobbanásához a broumovi és a hrobyi protestáns templomok lerombolása szolgált ürügyül. A nem katolikus rendek tanácskozást hívtak össze, melyen a két császári helytartót hatáskörük túllépésével vádolták meg, és 1618. május 23-án a helyben megejtett rövid per után a prágai vár kancellárjának ablakából kihajították Vilém Slavatát, Jaroslav Martinicot és íródeákjukat. Ezt követően a felkelő rendek bejelentették, hogy a Habsburg-dinasztiát megfosztják a cseh tróntól, és Frigyes, pfalzi választófejedelmet választják meg új királynak.

A háború a küszöbön állt, de a protestánsok számára szinte azonnal kedvezőtlenül alakult a helyzet. I. Jakab angol király ekkoriban éppen a katolikus hatalmak felé közeledett, és lányának, Erzsébetnek - aki 1613 óta V. (Pfalzi) Frigyes hitvese volt - sem nyújtott támogatást. Az angol király sem a hollandokkal, sem a franciákkal nem lépett szövetségre a Habsburgok ellen, a Liga és az Unió közti reménytelen közvetítésre korlátozta tevékenységét.

Hiába követelte a puritán közvélemény otthon a csehek megsegítését, a királyt a spanyol követ tartotta befolyása alatt és győzte meg arról, hogy csak úgy mentheti meg veje számára Pfalzot, ha eltávolítják Csehország trónjáról.  Elmaradt a birodalmi protestáns támogatás is, amely a Protestáns Unión belüli egység hiányát mutatta. Bár Thurn gróf rendi seregei Bécs ellen vonultak, sőt 1619 augusztusában Frigyest cseh királlyá is koronázták, de sok támogatást nem nyújtott az őt hatalomba emelő cseh rendeknek.

A meginduló ellenségeskedésben a cseh rendek egyelőre nem számíthattak a szomszédos országokra - többek közt Magyarország rendjeire sem. Legfőképp a belső társadalmi bázisuk hiányzott, hiszen a társadalmi korlátaitól béklyózott vezető arisztokrácia nem gondolt a nemzeti ellenállás kiszélesítésére. Mivel a bécsi udvar is felkészületlen volt, a felkelés kezdetben sikeres volt. Ezek azonban kétes értékűek voltak, melyeket hamar vereségek követtek, minthogy a cseh hadsereg fizetetlen volt, a rabló, dúló zsoldosok ellen pedig már ez év augusztusától kezdve maga a cseh nép kelt fel, az a cseh parasztság, amely kezdetben támogatta a jezsuitákat és Habsburgokat visszaszorító felkelést.

Az új cseh király elsőként nem nyugatról, hanem keletről, Bethlen Gábortól kapta az első komoly támogatást. A novemberben lezajlott Bécs elleni támadás a cseh és magyar (erdélyi) csapatok közös hadművelete volt és az összeműködést az 1620 januárjában megkötött cseh-magyar szövetség helyezte hivatalos alapokra.

1. Volt, akit kidobtak az ablakon
2. Radikális változások Közép-Európában