2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Fából faragott medvét is láthatunk a játékkiállításon

2008. május 20. 13:00

Közel félezer gyerekjátékból nyílt kiállítás a szentesi Koszta József Múzeum ligeti kiállítóhelyén. A legrégebbi bemutatott játék 8 ezer éves, a jóval fiatalabb mackók is több mint 70 évesek.

A kiállított ötszáz darabos kollekción belül több mint száz játékbabát tekinthetnek meg az érdeklődők. A várakozások szerint a Béres Mária régész és Remzső Gyöngyi magángyűjtő által rendezett tárlat a legkülönbözőbb nemzedékeket fogja majd megmozgatni, hiszen a legkisebbektől a nyugdíjasokig mindenkit érdekelnek a régmúlt játékai, babái, mackói.

"A babának két lelke van, de lehet, hogy három. Az egyiket a készítője lehelte belé, a másikat a kislány, aki játszott vele, a harmadikat a gyűjtő, aki szereti és megbecsüli" - vallják a kiállítás rendezői. A bemutatott történelmi értékű játékok, babák, kiegészítők főként a szentesi és a szegedi múzeumból, illetve a szegvári magán babagyűjteményből valók, de számos darab szentesi családoktól származik, akik a kiállítás erejéig bocsátották kincseiket a közgyűjtemény rendelkezésére.

A fiúk számára lesz igazán izgalmas a szentesi vasútállomás századfordulós makettje - egy 1904-es gyártású, ma is működképes Merklin-vonattal. A harmincfős mackósereg legrégebbi példánya egy 80 esztendős, még fából készített medve. Kiállításra kerül egy nyolcezer éves miniatűr edényke, amit az akkori gyerekek játékként használtak. Része a kollekciónak néhány bronzkori és Árpád korabeli játék is.

A kiállítóhelyen kialakítottak egy mai gyerekfoglalkoztatót is, hogy a fiatalok játszhassanak, míg a szülők és a nagymamák gyönyörködnek a régmúlt világ játékaiban. A tárlat május 17-étől október 31-ig tekinthető meg a múzeum ligeti kiállítóhelyén (Szentes, Széchenyi liget).

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár