2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Titokzatos kövek emelkedtek ki a Kinneret-tóból

2008. június 18. 15:15

Titokzatos kövekből álló szabályos oszlopsort fedeztek fel a Kinneret-tó mostanra kiszáradt partvonalán, amelynek építői illetve rendeltetése egyaránt ismeretlenek.

Az emberkéz készítette oszlopok, amelyek csak nemrég, a vízszint kétméteres apadásával váltak láthatóvá, egymástól 30-30 méterre, 3,5 kilométer hosszan húzódnak végig a tó keleti partján. A köveket felfedező Gál Icáki szerint a mintázat egy `lenyűgöző jelenség`, és egy hatásos építkezés nyomait mutatja.

Bár a köveket tudományosan még nem vizsgálták meg, több elmélet is született már azok rendeltetésével kapcsolatban. Az egyik szerint a római uralom alatta a térségben virágzó Szusszita és Gadara ókori városai közti határvonal maradványai, míg mások szerint apró őrtornyok vagy kisebb épületek romjai lehetnek, illetve azt is elképzelhetőnek tartják, hogy halászhálókat száríthattak rajtuk.

Van aki arra tippel, hogy a közeli szikla erózióját hivatottak megállítani, és Icáki is ebben hisz, mert szerinte 1979-ben hasonló kísérletekkel próbálták megállítani az évente 10 centit omló köveket. A térség szakértőjeként is ismert férfi szerint bár a kövek előkerülése fantasztikus jelenség, a tó vizének apadása katasztrofális hatással járhat, hiszen a térségben a víz a legnagyobb érték.

Icáki nevét a történészek és régészek is jól ismerik: elsőként találta meg Gamla erődjének maradványait, ahol a zsidó háború alatt helyi harcosok csaptak össze a római légiósokkal. Szerinte a régészeknek a most talált oszlopokat is alaposan meg kell vizsgálni, és így talán sikerülhet az építés időpontját is megállapítani. Mindezek ellenére azonban azzal is tisztában van, hogy az is előfordulhat, hogy sosem fejtik majd meg a titokzatos kősor titkait.

A térségben nem az első szenzációs felfedezés: tavaly például Mirjám prófétanő rejtőzködő kútját vélték felfedezni a tó partvidékén. A történelem folyamán időnként előtűnő forrás a Biblia szerint Mózes népének az életet jelentette sivatagi vándorlásuk során.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár