Eredményes volt az idei baracsi régésztábor

Az eredetileg 160 x 160 m kiterjedésű, négyzet alakú, de lekerekített sarkokkal rendelkező tábort az i.sz. 1. század közepétől folyamatosan használták a rómaiak egészen a az 5. sz. elejéig, benne mindig egy segédcsapat (korábban egy gyalogos cohors, majd a 4. századtól egy lovas egység állomásozott. A korábban fából és földből készült tábort a 2. század közepén építették át kőbe. Az erőd különlegessége, hogy Magyarországon egyedülállóan jó állapotban maradt fenn a tábort övező mintegy húsz méter széles, több méter mély vizesárok, a fossa.

Az ásatás során feltárt épület egyik helyisége

Az idei év során a tábor nyugati falánál húzódó későrómai épület feltárását folytatták. Ennek alapján kiderült, hogy az építmény egy római katonai barakk volt, amely észak-déli irányban, a táborfaltól 5 méter távolságban, azzal párhuzamosan helyezkedett el.

Philippus Arabs császár viminaciumi veretének előlapja

Építésére az idei évben talált keltező értékű leletek alapján bizonyosan i.sz. 260 után került sor, amikor az Alföldön lakó barbárok, a szarmaták törzsei pusztító támadást intéztek a római tartomány ellen és szinte minden nagyobb várost és erősséget elpusztítottak. Nem volt ez alól kivétel Annamatia sem, ahol a helyreállítás során a korábbi elpusztult épületeket elbontották, és a táborfalhoz közelebb, részben a korábbi útra építették rá az új legénységi szállásokat.

Philippus Arabs császár viminaciumi veretének hátlapja

Az egyik legszebb keltező értékű lelete Philippus Arabs császár (244-249) érme, amelyet a szomszédos tartományban, Moesiában található Viminaciumban (ma: Kostolac, Szerbia) vertek. A jó állapotú sestertius előlapján az uralkodó portréja, míg a hátlapon a tartományt megszemélyesítő nőalak áll egy bika és egy oroszlán közt. A lelőhely kőben való szegénységét (100 kilométeres körzetből kellett idehozatni) igen jól mutatja az a tény, hogy a 70 centiméter széles falakban követ csak elvétve találunk, az alapok szinte csak korábbi tetőtéglákból és őrlőkövekből készültek.

Terra sigillata tál Marcus Aurelius korából

A felmenő falakat minden bizonnyal vályogtéglák alkották. Az igen hosszú, 8,6 méter széles, kétosztatú épületben a táborban állomásozó gyalogos segédcsapat, a cohors egyik századát szállásolták el. Nyolc helyiségsorban laktak a közkatonák, míg az épület déli végében lehetett a centurio valamivel nagyobb és kényelmesebb szállása. A kettős osztásra azért volt szükség, mert így a valamivel kisebb, 4,1 x 3,7 méteres hátsó helyiséget használhatták a katonák alvásra, a keleti zárt helyiségsort, amely máshol általában nyitott tornácos megoldású volt), a nappali tartózkodás és főzés céljára. Az eddigi feltárások során még csak négy helyiség feltárására nyílt lehetőségünk.

Az ásatás résztvevői

A tábor kőbeépülésnek időpontját (az i.sz. 2. század közepe) igen jól mutatja az út felső szintjén talált reliefdíszes, névbélyeges terra sigillata edény, amely Rheinzabernben készült Marcus Aurelius császár uralkodása idején (i.sz. 161-180) Cerialis mester műhelyében. A kőépület alatt a korábbi palánktábor szemét- és lakógödreit tárhattuk fel gazdag leletanyaggal (pl. import kerámiaedények az 1. sz. második feléből és a 2. sz. elejéről, ruhakapcsoló tűk (fibulák)). A legkésőbbi római rétegeket sajnos 19. században szőlő-rigolírozás során megsemmisítették, de szerencsére ennek kapcsán ekkor, az 1870-es évek elején figyeltek fel először a régészek (Rómer Flóris, a magyar régészet megalapítója) a lelőhely létezésére.