Elkelt Jimi Hendrix megégett gitárja
2008. szeptember 7. 16:00
Elárverezték Jimi Hendrix egyik gitárját, amelyet a gitármágus 1967-ben felgyújtott egy londoni fellépése alkalmával. Ugyancsak kalapács alá került a csütörtöki londoni árverésen Brian Epstein első szerződése a Beatles tagjaival, valamint Elvis Presley fegyverviselési engedély-kérelme is.
Korábban
Egy amerikai gyűjtő 280 ezer fontot - mintegy 84 millió forintot - fizetett ki azért a Fender Stratocaster gitárért, amelyet Hendrix 1967 márciusában a londoni Astoriában adott koncertjén gyújtott fel. Az amerikai Hendrix-őrült kifejezetten a The Fame Bureau árverésére érkezett Londonba.
Elvis engedély-kérelme |
A hangszert Hendrix egykori sajtótitkára rokonánál találták meg, s értékét előzetesen 500 ezer fontra becsülték. Jimi Hendrix 1967-ben júniusában a legendás monterey-i popfesztiválon is meggyújtotta hangszerét. Ezt a koncertet filmre vették, a nevezetes esemény azóta videón és dvd-n is megjelent.
Brian Epstein és a Beatles tagjainak árverésre bocsátott első szerződése 1962. január 24-én született. A négyoldalas dokumentum a négy zenész aláírásával 240 ezer fontért (mintegy 72 millió forintért) talált gazdára. A szerződés értelmében az 1967-ben elhunyt Epsteint 25 százalékos részesedés illette meg a Beatles bevételeiből. Érdekessége ennek a dokumentumnak, hogy a menedzser aláírása még nem szerepelt rajta (Epstein neve csak 1962. október 1-jén került a szerződésre.)
Elvis Presley fegyvertartási engedélyért benyújtott kérvénye 46 ezer fontot (csaknem 14 millió forintot) ért meg vásárlójának - tudatta az aukciósház.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap