2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Pestis helyett Ebola pusztított a középkorban

2001. július 25. 17:42

A közfelfogással ellentétben valószínűleg nem a bubópestis baktériuma, hanem egy Ebola-szerű vírus irtotta ki a XIV. század közepén Európa lakosságának negyedét, s ez a vírus akár ma is bármikor újra útjára indulhat.

A történelemkönyvek szerint a később fekete halálnak elnevezett járvány 1347-ben, a szicíliai Messina kikötőjébe érkezve jutott Európába. Más feltételezések szerint 1347-ben a pestis kórokozója jóval északabbra, Genovában ért az öreg kontinensre. A kórt a jelenleg érvényes magyarázatok szerint a Krím-félszigetről hazatért genovai hajósok, illetve a hajópatkányokon élősködő, fertőzött bolhák hurcolták magukkal. A járvány öt év alatt gyakorlatilag megtizedelte Európát. Az éhínségtől és háborúktól amúgy is meggyötört kontinensen a becslések szerint 25 millióan haltak bele a gyógyíthatatlan betegségbe. A két liverpooli kutató most megjelent munkájában azonban azt állítja, hogy az emberiség egyik legszörnyűbb járványának terjedési mintája jóval inkább emlékeztet a vérzéses lázat okozó Ebola-víruséra, mint a pestis baktériumára. A kutatók egyike, Christopher Duncan szerint a járvány sújtotta térségek lakossága hamar rájött, hogy karanténnal elejét lehet venni a kór terjedésének. – A patkányok azonban nem tartják be a karanténszabályokat, vagyis ha a rágcsálók bolhái terjesztették volna a betegséget, a járványgócok elzárása a külvilágtól nem lett volna hatékony védekezési módszer – mondta a tudós. Duncan szerint ez arra vall, hogy a kór a bolhák közvetítése nélkül, közvetlenül terjedt emberről emberre, ami vírusfertőzésre enged következtetni. A szakértő szerint a korabeli krónikákban pontosan leírt testi tünetek – a hirtelen támadó láz, a belső szervek vérzése és a testfelületen megjelenő, bőr alatti vérzésre utaló szederjes foltok – is az Ebola-szerű megbetegedések klasszikus velejárói. Az MTI nyomán.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár