2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Leonardo Da Vinci mamája rabszolga volt

2002. október 25. 20:01

Az olasz Museo Ideale Leonardo Da Vinci most feltárt dokumentumai szerint a reneszánsz tudós egy szolga gyermeke volt.

Mona Da Vinci
25 éves kutatómunka eredményeként a múzeum munkatársai arra jutottak, hogy Leonardo Da Vinci apja, Ser Piero Da Vinci kézművesként dolgozott, míg anyja egy Caterina névre hallgató női szolga volt, aki az apánál állt szolgálatban, nem pedig egy helyi parasztlány, mint korábban gondolták.
Alessandro Vezzosi, a Da Vinci szülővárosaként ismert toszkánai Vinci múzeumának igazgatója elmondta, hogy 1452–ben amikor Da Vinci is született, elfogadtak egy törvényt, aminek alapján a szolgatartók szélesebb jogkört kaptak a szolgáik felett. Da Vinci apjának Caterina nevű szolgája az egyik munkásához, Antonio di Piero del Vacca-hoz ment feleségül, hónapokkal azután, hogy világra hozta Leonardo nevű fiát. Hatvan éves korában, férje halála után Caterina Milánóba költözött, ahol Leonardo is élt, közben levélben tartották a kapcsolatot. A levelek most különböző gyűjteményekben, a Codex Atlanticus és a Codex Forster II közül kerültek elő és Caterina személyével kapcsolatban tartalmaznak eddig ismeretlen információt. Vezzosi szerint például Caterina közel-keleti öröksége elsődleges hatással lehetett Leonardo festő, matematikus vagy filozófus munkásságára: „Van rá bizonyíték, hogy idős korában Da Vincit egyre inkább a Közel-Kelet foglalkoztatta” - állítja.

A Da Vinci szakértők egyelőre szkeptikusan tekintenek az újonnan napvilágra került bizonyítékokra. Donald Sassoon, a londoni Queen Mary Egyetem professzora, és a Mona Lisa, avagy a világ leghíresebb festményének története című könyv szerzője szerint: „Nyilván újra lángra kap majd az a régi vita, melyet Leonardo Da Vinci származásáról folytattunk, de szeretném előbb magam is látni a szóban forgó dokumentumokat. Persze az egészen megdöbbentő éppen az lenne, ha Da Vincit elkerülték volna a közel-keleti hatások. Tudjuk például, hogy olvasmányaiban rendkívüli mértékben tájékozott volt. Munkássága is jelentős mértékben mutatott külső hatásokat. Korának művészei és festői között a közel-keleti hatások nagyon népszerűek voltak.”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár