2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Schwarzenegger, a történelem-hamisító

2004. szeptember 15. 12:02

Ausztria szocialista ország volt, és szovjet tankok közlekedtek az utcáin - mondta Arnold Schwarzenegger a republikánus konvenciónak.

Korábban


Történelem-hamisítás Hollywoodban

Korábban is előfordult, hogy történészek bírálták Hollywood "történelem-szemléletét", ám most az angol történelmi örökségért felelős kormányhivatal (English Heritage) emelte fel szavát a az amerikai tömegfilm-gyártás ostobaságai ellen. Vezető angol történészek szerint Hollywood pontatlanságokkal és tudatos hazugságokkal zsúfolt filmjei már magát az angol nemzeti identitást veszélyeztetik.

I'll be back soon
Az osztrák történészek azt se tudják, sírjanak-e vagy nevessenek Kalifornia kormányzójának, az ausztriai születésű Arnold Schwarzeneggernek minapi kijelentésein. Az egykori testépítő-bajnok és akciófilm-sztár ugyanis halálos komolysággal jelentette be a republikánus konvenció előtt, hogy gyerekkorában még szovjet tankokat látott, hazája pedig szocialista ország volt 1968-ban, mikor elhagyta az országot.
 

A konvenció előtt tartott beszédében Schwarzenegger közölte: "Gyerekként még láthattam a szocialista országot, amivé Ausztria a szovjetek kivonulása után vált". Martin Polaschek jogtörténész, a gráci egyetem rektorhelyettese világossá tette az osztrák Kurier - és a kevésbé tájékozott világsajtó - előtt, hogy Ausztria kancellárjai 1945 és 1970 között végig konzervatív pártiak voltak, és nem szocialisták.


Polaschek szerint Schwarzenegger tudta, hogy nem mond igazat - beszédének ez a része mindössze taktikai húzás. A politikus Bush újraválasztási kampányában akarta csak elsütni a republikánus körökben régi mumusnak számító kommunistaveszély toposzát.


Abban igaza van Schwarzeneggernek, hogy a második világháború után Ausztria egy részét 1955-ig szovjet csapatok tartották megszállva. Schwarzenegger azonban Stájerországban született és nőtt fel, márpedig a délkeleti országrészből már 1945-ben - a kormányzó születése előtt két évvel - kivonultak a szovjetek.


Ehhez képest az újdonsült politikus ezekkel a mondatokkal igyekezett tekintélyt szerezni magának pártja gyűlésén: "Tankokat láttam az utcán. A saját szememmel láttam, milyen a kommunizmus."


"Kizárt, hogy Schwarzenegger gyerekkorában szovjet tankot látott volna Stájerországban" - nyilatkozta Stefan Karner történész az osztrák Kuriernak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár