2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A Duce rengeteg fokhagymát evett

2004. október 19. 11:00

A napokban jelent meg Olaszországban Maria Scicolone Az asztalnál a Ducéval című könyv, melyből Mussolini étkezési szokásaiba nyerhetünk bepillantást.

A napokban jelent meg Olaszországban Maria Scicolone Az asztalnál a Ducéval című könyv, amelynek szerzője Benito Mussolini olasz diktátor fiának, Romano Mussolininak volt a felesége, Alessandra Mussolini képviselőnő édesanyja és mellesleg Sophia Loren testvére. A 224 oldalas, 18 euróért kapható mű iránt meglehetősen nagy az érdeklődés. A könyv nagy része olyan visszaemlékezésekből áll, amelyek Mussolini feleségétől, Rachele asszonytól, fiaitól és lányaitól, illetve az akkori személyzet néhány tagjától származnak - írja az Il Messaggero című római lap.

 

Rachele asszony "indiszkréciójának" köszönhetően derül ki az utókor számára, hogy Mussolini imádta a fokhagymát. Jót tesz a szívnek - szokta mondogatni, így aztán felesége használta is az ételek többségébe, különösen pedig salátának, vastagra szelve, némi ecettel, citrommal, olajjal és sóval. "A férjem megevett sokszor egy egész pohárnyi fokhagymát - emlékezett vissza - de aztán nem lehetett megmaradni a közelében. Külön kellett aludnia." A Duce különben nem volt sem nagyevő, sem nagyivó. Gyakran diétázott. Sok folyadékot fogyasztott, teát, gyümölcslevet, kevés sajtot, kevés húst, amelyet Rachele asszony majorannával ízesített. Felvágottakat, édességeket nem evett. Tejet is csak addig, amíg élete vége felé német orvosa el nem tiltotta tőle gyomorfekélye miatt.

 

A hivatalos fogadásokon gyakran kritizálta a felszolgált ételeket. A könyv külön is megemlít egy alkalmat, amikor III. Viktor Emánuel király 1938-ban ebédet adott a hivatalos látogatásra érkezett Hitler tiszteletére. A menü összeállítása során természetesen figyelembe vették, hogy Hitler vegetáriánus, a király pedig a francia konyha híve. Mussolini azt vallotta, hogy az olasz ételek felülmúlják a franciákat, és az első helyre a romagnai, a másodikra a toszkán, a harmadikra a római konyhát tette.

 

A könyv közöl is sok receptet és eddig nem publikált fotókat. Az egész pedig különböző anekdotákkal van fűszerezve. 1936-ban történt például, hogy Mussolini meghívta villájába Walt Disney-t. Rachele asszony bajban volt, nem tudta, hogy az amerikaiak milyen ételeket kedvelnek. Mivel lánya felvilágosította, hogy "amerikai konyha nem létezik", tortát készített, amelyet a vendég kedvéért Mickey Mouse-tortának nevezett el. Nem sokkal később csomagot kaptak Disney-től. Egy ember nagyságú fából készült Mikiegér volt benne. A könyv olvasója mellékesen arról is értesül, hogy a Duce annyira kedvelte Chaplint (nyilván még A diktátor elkészülte előtt), hogy kutyáját is Charlot-nak nevezte el. Mussolini kedvenc kirándulóhelye Ostia volt. És a rómaiakat is meg akarta lepni egy könnyen elérhető tengerparttal. Autóutat építtetett, amelyet ma Via del Marénak neveznek. Ő maga Bianchi 175-ös motorkerékpárjával járt ki és magával vitte Romano fiát, akinek feladata volt feljegyezni különböző színű ceruzákkal, hány autóval és motorral találkoznak út közben. Így akarta lemérni, hogy megkedvelték-e a helyet a rómaiak. A fiú, hogy örömet szerezzen, mindig többet számolt.

 

(Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár