2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

255 éve jött létre a Collegium Theresianum

2004. december 30. 09:17

1749. december 30-án alapította Mária Terézia királynő Bécs Wieden nevű külvárosában a róla elnevezett intézményt, a Collegium Theresianumot.

A jezsuiták vezette intézménynek kettős célja volt: az egyik az, hogy a nemes emberek fiait magasabb műveltséghez juttassa, a másik pedig az, hogy az uralkodóház szolgálatára kiválóbb és megbízhatóbb férfiakat neveljen. A Teréziánum 12 évfolyamú iskola volt; gimnáziumi osztályokkal és főiskolai tagozattal. A hagyományos klasszikus műveltség mellett jogi, közigazgatási, diplomáciai és gazdasági képzésben is részesültek a hallgatók, ezenkívül nyelveket (francia, angol, olasz, magyar, cseh) is tanultak. A jezsuita rend feloszlatása után, 1776-tól a piarista rend vezette az iskolát. A tanárok között több európai hírű tudós volt. A diákok a Habsburg Birodalom vezető családjaiból kerültek ki. Az uralkodónő kezdetben csak katolikus nemesek számára tette lehetővé a beiratkozást, később más felekezethez tartozók is hallgatók lehettek, majd Ferenc József uralkodása alatt a polgári származásúak előtt is megnyíltak az intézmény kapui.

 

(MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár